Zsinórban az ötödik Kupagyőzelem

Carlos Ortega első, az MKB Veszprém a 22. Kupagyőzelmét is bezsebelte a rivális Pick Szeged ellen Pécsett.

Vasárnapi ebédhez szólt a Himnusz a Magyar Kupa döntőjében, Pécsett, ahol mondhatni már szokás szerint az MKB Veszprém KC és a Pick Szeged csapott össze a kupáért.

Épphogy elkezdődött a meccs, Chema megszerezte az első gólt, majd még az első percben Sulicot már ki is küldték a játéktérről két percre. Hiába kerültek emberelőnybe a szegediek, Alilovic és a kitámadó védelem jól tartotta a vendégeket, Nagy pedig a negyedik percben 2:0-ra növelte az állást. Végül Buday szerzi az első gólt az 5. percben csapatának, 2:1. Ancsin hatalmas átlövése a kapuban landolt, bombájával egyenlítettek a Tisza-partiak. Buday átvette a vezetést a vendégeknek a 8. percben, a kezdeti Alilovic bravúrok elveszni látszottak, támadásban kicsit leült a csapat, igaz Nagy kíméletlenül Mikler kapujába varrta a labdát. A 12. percben Fazekas jött Alilovic helyére, a gólok tekintetében pedig Nagy és Ancsin harca volt kiélezett, a 13. percben Zubai ziccerével 5:7-re vezetett a Szeged. Ortega bevetette a nehéztüzérséget is, Jamalit küldte a pályára. Miután még mindig két góllal vezettek a vendégek, a spanyol mester időt is kért a 16. percben 6:8-nál.Buday kiállításával és Iváncsik Tamás hetesével felzárkózási lehetőséget kapott a veszprémi csapat, a 17. percben 7:8. Sulic lerohanásával a 18. percben 8:8 lett, és meg is jött az É-PÍ-TŐK, É-PÍ-TŐK skandálás is a nézőtérről. A 19. percben ismét az ifjabb Iváncsik lőhetett hetest, amivel visszavették a vezetést a címvédők.


MTI-fotó: Kovács Anikó

A 20. percben kettős emberhátrányba került a Veszprém, előbb Nagyot küldték ki, majd Sulicot mindössze 14 másodperc különbséggel, így majdnem két teljes percig kettős emberelőnyben játszhatott a Szeged. Skaliczki hiába küldte be a Tatabánya elleni mérkőzésen hetesfogóként elhíresült Tóthot, Iváncsik ugyanúgy bevágta a büntetőt, ráadásul Fazekas is megfogta Larholm lövését, a 21. percben 10:9-re vezetett az MKB kettős emberhátrányban. A szegediek mester a 23. percben kérte ki az időt, hogy tisztázza, kinek mi a feladata csapatában. A megbeszélt figura nem jött be, sőt, Ugalde talált be a szegediek helyett, 12:10 az egál helyett. A 24. percben páros kiállítás következett, Nagy és Pribanic pihenhetett, a veszprémieknek azért nagyobb érvágás volt, Nagynak és Sulicnak már két kiállítása volt. Sulz is megszerezte első gólját, 12:11 a 24. percben. Mikler kevesebbet találkozott a labdával, a 25. percben Tatai váltotta, miután Laluska a földön hemperegve is betalált (13:11). Egy gól ott, kettő itt, a 29. percben 15:12 Laluska góljával. Oneton hiába csüngött két ember is, bevarrta a labdát, így már néggyel mentek a pályaválasztók, sőt Jamali góljával a félidő utolsó percében 17:12. Such rosszul lépett, de remélhetőleg nem komoly a sérülés, de inkább ezt a mérkőzést hagyja ki, mint a Kiel ellenit. A félidő végére összekapta magát a Veszprém, 5 góllal vezettek a szünetben, 17:12-ről folytatódhatott a mérkőzés.



MTI-fotó: Kovács Anikó

A második játékrészt Mikler folytatta a szegedi kapuban, Tatai még kevesebbet találkozott a labdával, mint Mikler. Ancsin lövései viszont továbbra is veszélyesek voltak, 17:13 a 31. percben. Az idősebb Iváncsik is a pályára lépett, első lövését gól is követte, majd ismét Ancsin gólja következett. Iváncsik Tamás újabb hetesét lőtte Miklernek, a 35, percben 19:14. Újabb hetes, majd Oneto kiállítása következett, a szegedi csapat viszont eddig sem tudta kihasználni az emberelőnyöket, 20:14. Iváncsik Gergő már 2/2-nél járt, a veszprémiek már hét góllal mentek, Larholm ugyan lőtt egy hetest, de még mindig hat gól előnye volt a címvédőnek. A vendégek egy hetes gólnál többet nem szereztek az előnyük alatt, az ilyen lehetőségeket bűn kihasználni, amit a Veszprém keményen meg is büntetett. Jamali harmadik gólja után végre Skaliczki is belátta, hogy ez így nem mehet tovább, a 40.percben 23:15-nél időt kért. Terzic lövésével már csak egyre voltak a 10-es lélektani határnál. Prodanovic kozmetikázott az eredményen, 24:16. Terzic is megkapta az első két perces büntetését, Larholm pedig újabb hetest dobott, 25:17.Nagy a 44. percben térhetett vissza a pályára. A szegediek érezték, hogy most kell feljönniük, ha partiban akarnak maradni, Sulz lövésével már csak hatra voltak, aztán jött Jamali és szétbombázta a reményeket. Skaliczki ismét kapuscserével próbálkozott, ezúttal Tóth ment be. Ortega időt kért, miután a szegediek kezdték megrázni magukat és felállni a padlóról, a 49. percben 28:23 volt az állás. Sulic gyorsan lőtt is egy gólt megnyugtatásul. Császár hetesével pedig már 30 volt a veszprémi gólok száma. Miklert már harmadszor küldték be a pályára az 53. percben, a szegediek mesterén pedig a teljes csalódottság látszódott. Az 55. percben ismét 7 volt a két csapat között, 34:27 lett az állás, így már el is dőlt a mérkőzés. Larholm a hetest is kihagyta a 28. percben, 35:28-ra vezetett a veszprémi csapat. Prodanovic kiharolc Pribanicnak egy gólt, de még így is bőven az MKB Veszprém KC nyerte zsinórban az ötödik Magyar Kupát, 36:30-as eredménnyel a 22. kupagyőzelmüket ünnepelhették teljesen megérdemelten.


MTI-fotó: Kovács Anikó

Mérkőzéstükör

Nagy László: Keményen indult mindkét csapat teljesítménye támadásban és védekezésben is. Két jól felkészült csapat találkozott, talán ekkora különbség nem reális, de fegyelmezettek voltunk támadásban, így szépen lassan ki tudtunk építeni a győzelmünket. Mindenki nagyon jó teljesítményt nyújtott, mindenkinek hasznos volt a mérkőzés.

Vadkerti Attila: Úgy gondolom, hogy a meccs végére kimutatkozott a két csapat közti különbség. Gratulálok a Veszprémnek, a mérkőzés elején még tartottuk a tempót, a végére elfogytunk. Több játékos mutatott olyan teljesítményt, ami egy ilyen bravúrhoz szükséges. Kivont karddal megyünk a bajnokságért.

MKB Veszprém KC - Pick Szeged 36:30 (17:12)

Veszprém: Mirko Alilovic - Gulyás Péter 2, Nagy László 4, Chema Rodriguez 2, Renato Sulic 5, Mirsad Terzic 1, Cristian Ugalde 2, csere: Fazekas Nándor (kapus), Schuch Timuzsin, Iman Jamali 6, Iváncsik Tamás 6/5,Császár Gábor 3/1, Laluska Balázs 2, Marco Oneto 1, Iváncsik Gergő 2
Vezetőedző: Carlos Ortega

Szeged: Mikler Roland - Rajko Prodanovic 4, Ancsin Gábor 5, Czina József, Buday Dániel 2, Zubai Szabolcs 3, Vadkerti Attila 2, csere: Tóth Mihály, Tatai Péter (kapusok), Jonas Erik Larholm 4/2, Frantisek Sulc 5, Antonio Pribanic 3, Balogh Zsolt 2, Marko Lasica, Marinko Kekezovic
Vezetőedző: Skaliczki László

Hétméteresek: 6/6, illetve 4/3
Kiállítások:
12 perc, illetve 4 perc