Feltámadtak a végére

Az utolsó két negyedben javították az eddigi hibákat, a mélypontról fordított és nyert a VESC a Tiszaújváros ellen.

Az első játékrészben az első kosarat ugyan az ellenfél szerezte, de a lepattanók megszerzésével és a jó támadásoknak köszönhetően a VESC magához vette a vezetést. A negyed végére azonban elfogyott a lendület, a vendégek szervezettebben játszottak, a hazaiaknál pedig darabossá váltak a támadások, az eredmény 18:23 volt 10 perc után.

A folytatásban sem javult a játék, túl sok volt a hiba támadásban, és a lepattanókra sem figyeltek már annyira a játékosok, a negyed közepén már 13 ponttal (30:43) vezettek a tiszaújvárosiak. A sok faultnak és büntetőnek köszönhetően 8 pontra leküzdötte a végére a VESC, 40:48 volt az állás a nagyszünetben.

Továbbra is nehezen ment a védekezés, bár a kosarak már felváltva estek, javítani kellett a játékon, amit Kovács Nándor a hatodik percben időkéréssel meg is próbált. A megbeszélés bevált, a negyed végére sikerült 4 pontra csökkenteni a hátrányt, 61:65-t mutatott az eredményjelző a harmadik negyed végén.

Az utolsó 10 percben igazi feltámadásnak lehettünk szemtanúi, a veszprémiek Nagy büntetőivel valamint Horváth és Takács hárompontosaival 69:68-ra átvette a vezetést. Innentől igazi fej-fej melletti harc alakult ki, a vendégek 73:71-nél kértek időt. Rajtuk nem segített, a hazaiak olyan elszántsággal voltak jelen a pályán, amivel biztosra vehettük, hogy győzelem lesz a vége. A hátralévő 4 percben a vendégek mindössze 2 pontot tudtak csak szerezni, míg a mieink a szervezett játéknak és a jó büntetőknek köszönhetően 13 ponttal tudtak nyerni. A nagy elszántság, nyerni akarás látszott a csapaton, szívvel-lélekkel ott voltak a pályán és megérdemelten nyertek.

VESC - Tiszaújváros 88:75 (18:23, 22:25, 21:17, 27:10)

VESC - Tiszaújváros

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook