Ennél csak jobb jöhet

Hazai pályán is vereséget szenvedett a Veszprém FC a megyei rangadón, a Balatonfüred nyert 6:1-re.

A tesztmérkőzéseken tapasztalt taktikáját érvényesítette a Veszprém FC rögtön a kezdést követően. Gyors egytempóval levezetett ellentámadásaink veszélyesek voltak, sajnos nem tudtuk eredményesen befejezni ezeket a támadásokat. Élvezetes volt a mérkőzés. Az első negyedóra végén a sokadik szöglet után Bezerédi fejesét védte bravúrral Kádár Balázs. Az idő elteltével a Balatonfürediek egyre komolyabb mezőnyfölénybe kerültek. A félidő közepén egy kapu előtti kavarodás után többen is egymást zavarták a kapura lövésben, majd két góltígérő probáolkozást is blokkolt a VFC védelme Jakab László révén. 
A 31. percben a VFC sokadik hibáját már kihasználta a BFC: az eladott labdával Bognár előre-iramodott, beadását Somogyi visszagurította, az ismét kapu elé érkező labdát Kocsis fejelte a hálóba, 0:1. Két perccel a lefújás előtt Pavlitzky Balázs lövése alig kerülte el a kaput.


Burcsik Martin (Fotó: archív)

Szünetet követően a Veszprém FC nagyobb sebességre kapcsolt, de erőtlen próbálkozásait könnyen hárították a vendégek. 
A 54. percben Osváth vezette fel a labdát, majd 18 méteres lövése megpattant, ami így becsapta Kádár Balázst és a hálóba vágódott a labda, 0:2. Ezután a Balatonfüred fizikai, technikai és taktikai fölénye nyomasztó volt, szinte felbillent a pálya. A 62. percben Somogyi szögletét Kocsis zavartalanul fejelte 10 méterről a kapuba, 0:3. A 68. percben Farkas László remekül ment el a jobb oldalon, beadását Burcsik Martin kapásból lőtte a kapuba, 1:3. A Balatonfürediek azonban tovább folytatták a megkezdett munkát: a 71. percben újabb szöglet, ám ezúttal Nyáriról feledkeztek meg a védők, 

ő pedig zavartalanul a kapuba fejelt 1:4. A 81. percben jobb oldali akció végén, az élesen beadott labdát minden veszprémi elnézte, Kocsis egy méterről fejelt a hálóba, 1:5. A 89. percben Nyári vezette fel a labdát a védők díszkíséretében, majd 15 méterről a hosszú sarokba lőtt, 1:6. Ezen a szombati napon a két csapat nem volt egy súlycsoportban. Míg a hazaiak pontatlannak tűntek, addig a vendégek rendkívül gyorsan és taktikusan játszottak és ilyen arányban is megérdemelten nyertek. 


Augusztus 28-án 16:30-kor a Veszprém FC a Magyar Kupa második fordulójában lesz érdekelet a Biatorbágy otthonában.

Mérkőzéstükör

Jugovits Lajos: Megérdemelten nyertek a vendégek. Sok munka kell még és sok játékos ahhoz, hogy javítsunk.



Pető Tamás: Az eredmény hűen tükrözi a két csapat közötti különbséget. Minden szempontból felőröltük ellenfelünket.

Veszprém FC - Balatonfüredi FC 1:6 (0:1)

Veszprém, 500 néző. Játékvezetők: Szommer (Kepe, Kulman).

Veszprém: Kádár - Garai, Molnár Z., Császár, Jakab - Pavlitzky, Hevesi-Tóth, Farkas, Horváth B. (Burcsik a 60.) - Kuti (Takács A. a 77.), Hanák
Vezetőedző: Jugovits Lajos

Balatonfüred: Filipánics - Bognár, Kovács, Bieder, Tóth - Ács (Papp a 46.), Somogyi, Nyári, Bezerédi (Osváth az 52.) - Kocsis, Benedek (Domonyi a 60.)
Vezetőedző: Pető Tamás

Gólszerzők: Burcsik a 68. percben, illetve Kocsis a 32., a 62. és a 81., Osváth az 54., Nyári a 71. és a 89. percben.
Sárga lap: Hevesi-Tóth a 20., Farkas a 24., Kuti a 34., Molnár a 79. percben, illetve Bognár a 21.percben.