Felemás kezdés a floorballosoknál

Elindult a 2013/14-es floorball szezon a Lizards Floorball Team számára. A veszprémiek két győzelem és egy vereséggel második helyen zártak az amatőr floorball bajnokság első fordulójában Dunaújvárosban.

Orosz Tamás: "Beneveztünk az amatőr bajnokságba, ahol a fiatalok közül a legidősebbek indulnak, kiegészülve a szülői gárda legfiatalosabb apukáival.

Három mérkőzés várt ránk a nap során Dunaújvárosban. Kezdésnek egyből a már régről ismert Ajkai Fekete Lovak, akik közül többen is a Lizards OB II-es csapatát erősítették régebben. Eddig mindig nagyarányú ajkai győzelem lett a mérkőzések vége. A meccset nagyon rosszul kezdtük. Az én hibámból rögtön a kezdés után kaptunk egy gólt, amit még 3 követett, hasonló buta hibáknak köszönhetően. Egyszerűen nem találtuk meg a ritmust, a labdát és egymást a pályán. Szerencsére nem omlott össze a csapat és a 10. perc után elkezdtünk floorballozni is. Kezdett összeállni a védekezés és a támadásban is egyre sikeresebbek voltunk. Fordítani ugyan nem sikerült, de a 3-6-os eredmény (0-4 után) és a második játékrészben mutatott játék bizakodásra adhat okot.


Fotó: Lizards Floorball Team

A következő mérkőzésünket pihenés nélkül játszottuk az Ares amatőr csapata ellen. Ezen a meccsen sokkal több volt a szabálytalanság, sajnos nem csak a játéké volt a szerep. Ennek ellenére higgadt játékkal folyamatosan kontrolláltuk az eseményeket. A véghajrában az Ares csapata még levitte a kapust, hogy így talán kiegyenlíthet, de a védelmünk állta a sarat és megtartotta az egy gólos előnyünket, így 4-3-ra hoztuk a mérkőzést.

Következett egy kis jól megérdemelt pihenő két mérkőzés erejéig, majd a házigazdák ellen mi zártuk az összecsapások sorát.

Tavaly az OB III-ban szoros mérkőzéseket játszottunk egymással, bár most egyik oldal sem a tavalyi felállásban játszott. Jót tett a gyíkoknak a pihenés, újult erővel kezdtük a mérkőzést. Az első sorunk támadóbb jellegű játékát jól kiegészítette a második sor jó védekezése. A mai napon nem forgott veszélyben a győzelem a házigazdák ellen. Egy keretet adva a napnak, most mi nyertünk 6-3-ra.


Fotó: Lizards Floorball Team

A nap során az ifjúság jól teljesített, a gólszerzésben főleg Horváth Laci és Hajas Nándi jeleskedett.

A két győzelemnek köszönhetően megszereztük a második helyet az Ajkai Fekete Lovak mögött ezen a négycsapatos fordulóban.

A következő fordulóra novemberben kerül sor, Veszprémben."

Eredmények

Lizards Floorball Team - Ajkai Fekete Lovak 3:6
Lizards Floorball Team - Ares HC 4:3
Lizards Floorball Team - Dunaújváros 6:3

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook