Harmadszor is kikapott a Fehérvár

Az Alba Fehérvár kikapott a vendég ukrán Himik Juzsnijtól a férfi kosárlabda Európa Kupa harmadik fordulójában Veszprémben, így továbbra is nyeretlen a kontinentális vetélkedésben.

Az első Európa Kupa-szezonjukat két vereséggel kezdő fehérváriak a Gáz utcai csarnok felújítási munkálatai miatt ismét Veszprémben fogadták riválisukat. A szintén EK-újonc Himik Juzsnij - amely két sikerrel nyitotta a nemzetközi idényt - alaposan ráijesztett a 2200 hazai szurkolóra, és a nyitó negyed derekán 12-2-re elhúzott. A 8. percben már 6-22 állt az eredményjelzőn, a túloldalon Paul Delaney pedig 12 pontnál tartott. A folytatásban megrázta magát az Alba, és a 220 centis Somogyi Gergely kosaraival 24-31-re felzárkózott, a nagyszünetben 33-43 volt az állás.


Fotó: archív

Térfélcsere után nem sikerült tovább csökkenteni a távolságot, sőt, az ukránok ismét 17 pontra megléptek, noha a házigazdáknál Tóth Norbert és az amerikai Ramone Moore is jól játszott. Az 54-68-ről induló negyedik játékrészben a Moore vezette magyar bajnok továbbra is derekasan küzdött, 71-81-nél megint 10 pontra visszajött, de ennél közelebb nem jutott a lendületesebb, hatékonyabb vendégekhez.

Carlos Frade vezetőedző 0/3-as mérlegnél tartó együttese jövő szerdán a montenegrói Podgoricához látogat.

Alba Fehérvár- Khimik Yuzhne (ukrán) 75-88 (11-25, 22-18, 21-25, 21-20)

A magyar csapat legjobb dobói: Moore 20, Somogyi 13, Tóth 12, Kemp 10

 

Hozzászólások

Khimik Juzsnij, angolul: Khimik Yuzhne az ukrán csapat neve.
Mosojo2013. november 01. 18:02
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook