Magabiztos továbbjutás a Hepp kupában

A múltkori hosszabbításos bajnoki vereség után, ismét Sopronban vendégeskedett a VESC kosárlabdacsapata, ezúttal a Hepp kupában, amelyet tíz ponttal nyert Petőfi Áron alakulata.


Fotó: archív

„Először is a magam és a csapat nevében gratulálni szeretnék Godena Ferinek első gyermeke születéséhez és nagyon sok boldogságot kívánunk a családnak a jövőben is. Tagadhatatlanul kupahangulatú mérkőzést játszottunk, kezdve azzal, hogy a Kosárlabda Szövetség számunkra este 19:30-as, a soproniaknak és a játékvezetőknek pedig 19 órás kezdési időpontot jelölt meg… Ez a közjáték, valamint Godena Feri és Czakó Tamás tanulmányi elfoglaltságok miatti hiánya alapjaiban határozta meg a szerkezetünket ezen a mérkőzésen, de csapatunk dicséretére válik, hogy ebben az összetételben is tulajdonképpen végig irányítottuk a mérkőzést. Az egy héttel ezelőtti hosszabbításos vereségünkhöz képest annyival voltunk jobbak, hogy bár ma is rengeteg technikai hibát követtünk el, a döntő pillanatokban mi jobban betaláltunk, mint az ellenfél. Szembe kell néznünk azzal, hogy ebben a félévben heti 2-2,5 edzést tudunk csak tartani hetente, és azt sem a saját termünkbe. Emiatt óhatatlanul is lesznek hibák, valamint erőnléti hiányosságok, amire nekünk nem önbizalom hiánnyal és még több fegyelmezetlenséget elkövetve kell reagálnunk, hanem rotálással, fegyelmezett és taktikus játékkal ellensúlyoznunk. Azt gondolom, innentől az alapszakasz első körének végéig tulajdonképpen nyugodtan játszhatunk és az előbb említett tulajdonságainkra építve igyekeznünk kell minél több győzelmet elcsipegetni, amik kizárólag idegenbeli mérkőzések lévén duplán fognak számítani." - értékelt Petőfi Áron, a VESC kosárlabdacsapatának vezetőedzője.

SMAFC-NYME - Veszprémi Egyetem SC 63:73 (11:15, 14:16, 21:20, 17:22)

SMAFC-NYME: Csaplár-Nagy 18, Balogh 1, Czukor 11, Herczeg 7/3, Berneczei 6/6. Csere: Jávor, Szlávik M. 14/9, Ugaros 4, Nagy G. 2, Dobrovics
Vezetőedző: Barlai Tamás

Veszprém: Kováts 16/9, Nagy R. 6, Vertetics 15/6, Hoffmann 6, Takács A. 14/3. Csere: Sefcsik 3, Oltárczy, Szlávik 11/3, Kelemen 2
Vezetőedző: Petőfi Áron

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook