Negyeddöntős a magyar csapat!

Bejutott a legjobb nyolc közé a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai világbajnokságon, miután a hétfői újvidéki nyolcaddöntőben 28-21-re nyert az olimpiai és vb-bronzérmes spanyol csapat ellen.


MTI Fotó: Illyés Tibor

A vártnál kevesebb, csupán mintegy kétszáz magyar szurkoló látogatott ki Újvidékre, igaz, az ő hangjuktól volt hangos az aréna.

Az elmúlt napokban térdsérüléssel bajlódó Görbicz a cserepadon kezdett. Helyette Szucsánszki volt az irányító, és éppen ő dobta az első gólt. Gyorsan fordítottak a spanyolok, mert ekkor még könnyedén át tudták törni a védelmet. Ahogy a Hajdu-csapat is megtalálta a rést a spanyol falon - a bal szélen -, Bognár-Bódi három találatával 5-5 lett az állás. A túloldalon Cabral sziporkázott, majd Kisst Herr váltotta a kapuban. Aztán a spanyolok is sokat hibáztak, sorozatban négy gólt kaptak, így kapitányuk időt kért, majd több poszton cserélt.


MTI Fotó: Illyés Tibor 

Erre Görbicz is játékra jelentkezett. Herr büntetőt és ziccert fogott, ez pedig erőt adott a többieknek. A 21. percben már 13-9-re vezetett a Hajdu-együttes. Triscsuk kiállítása alatt nem esett gól, majd Zácsik két eredményes átlövéssel jelezte, hogy a pályán van. A szünetig maradt a jó védekezés, és ötgólos magyar előnynél vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második félidőt Tomori kiállítása miatt emberhátrányban kezdték a magyarok, mégis eredményesen fejeztek be egy támadást: Zácsik saját kipattanóját értékesítette. Ezt a két percet 2-1-re nyerte a magyar csapat. Agresszívebb védekezésre kapcsolt az ellenfél, többször szerzett labdát, és - elsősorban Aguilar találataival - felzárkózott 19-17-re. Ekkor időt kért a magyar szövetségi kapitány, mert úrrá lett együttesén a kapkodás.


MTI Fotó: Illyés Tibor

Újra Görbicz játszott irányítóként, de ekkor ő sem tudott nyugalmat sugározni. Emberelőnyben felcsendült a lelátón az "Ébresztő!" és a "Harcoljatok!". A ferencvárosi légiós, Pena büntetőből még a kaput sem találta el, többek között ez jelezte, hogy a másik oldalon is idegesek a játékosok. Tomori 11 perces gólcsendet tört meg, ezzel sikerült átlendülni a holtponton. A 49. percben 23-19-nél időt kért a spanyolok szakvezetője, ám a visszaálló Kiss jó százalékkal védett.

Ahogy szorított az idő, úgy lett egyre sürgősebb a spanyoloknak, és a kapkodásban még a legnagyobb helyzeteiket is kihagyták. Négy perccel a vége előtt, ötgólos hátrányban még egyszer megpróbálták rendezni soraikat, ám hiába harcoltak az utolsó leheletükig, a Hajdu-csapat ment tovább, magabiztos győzelemmel.

A magyarok - amikor kijutottak a vb-re - még nem végeztek a kilencedik helynél hátrébb. Ez a sorozat ezúttal sem szakad meg.


MTI Fotó: Illyés Tibor

"Boldog vagyok, mert a végső győzelemre is esélyes csapatot győztünk le - mondta a mérkőzés után Hajdu János. - Fantasztikusan küzdöttek a lányok. A védekezéssel és a kapusteljesítménnyel nyertünk. Bevált, amit elterveztünk, az, hogy a hatodik meccsre kerülünk csúcsformába. Göröngyös volt eddig az út. Sok kritikát kaptunk, de bíztunk magunkban, ez eredményezte, hogy ezt a kitűnő spanyol válogatottat le tudtuk győzni. Nincs állandó összeállításunk, sok variációnk van több poszton is. Görbiczet kíméltük, de így is jók voltunk."

"Az előző két meccs nem úgy sikerült, ahogy elterveztük - értékelt Zácsik Szandra -, de fel tudunk állni, és most kiváló teljesítményt nyújtottunk. A védekezés fantasztikus volt, csapatként nyertünk."

"Túl erős volt nekünk a magyar válogatott - vélekedett Jorge Duenas, a spanyolok szövetségi kapitánya. - Ezzel együtt volt esélyünk arra, hogy szoros meccset játsszunk, és talán a győzelem kiharcolására is, de nem sikerült a végjáték."

Magyarország - Spanyolország 28-21 (17-12)

Gól: Görbicz 6/4, Zácsik 5, Bognár-Bódi 4, Vérten 3, Soós 3, Szucsánszki 2, Tomori 2, Triscsuk 1, Szamoránsky 1, Kovacsicz 1, illetve Lopez 7, Aguilar 4, Cabral 4/2, Beg. Fernandez 3, Pena 2/1, Mangue 1

További nyolcaddöntős eredmény:
Brazília-Hollandia 29-23 (16-14)