Veszprémi siker a Haladás otthonában

Az 1. Futsal Club Veszprém 8-5-ös győzelmet ünnepelhetett Szombathelyen a teremlabdarúgó NBI alapszakaszának idei utolsó meccsén.

A tartalékos hazaiakkal szemben remekül kezdte a mérkőzést a vendégek, hiszen az első percekben több gólhelyzetet is kialakítottak. Ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést, amin ők is meglepődtek. A következő percben sikerült is egalizálni Vas találatával, sőt a 6. percben már nálunk volt az előny, a gólt Marton Bence szerezte. A Haladás támadni kényszerült, amire mi remek kontrákkal válaszoltunk és duplázott mindkét gólszerzőnk. Reveland remek védései is kellettek ahhoz, hogy magabiztos előnnyel vonultunk pihenőre.


Fotó: archív

A szünetben az Ajkáról, Kamondról és Veszprémből ellátogató szurkolók biztos győzelmet jósoltak.

A második játékrészben a Haladás 5:4-es játékkal igyekezett ledolgozni hátrányát. Nem a legjobban sikerült a védekezésünk ezen időszakban, így a 33. percre ledolgozta négy gólos hátrányát a hazai csapat. Szerencsére ismét megmutattuk idei erényünket a küzdeni tudást és egy jogos bűntető révén - Finta értékesítette - visszavettük a vezetést. A kitámadó hazaiakkal szemben még kétszer voltunk higgadtak és Bozó, illetve Tatai ívelése után megszületett a 8:5-ös végeredmény a mi javunkra.

Összességében „hatpontos” mérkőzésen sikerült stabilizálnunk a helyünket a felsőházban, bár a fiúkon érződött a fáradtság. December 18-án, szerdán 20.15-kor még egy kupamérkőzés vár a csapatra és utána rövid pihenőre vonulhat - mondta Rajki Tamás ügyvezető elnök.

Swietelsky-Haladás VSE - 1. Futsal Club Veszprém 5:8 (1:4)

Szombathely, Szombathelyi Arena Savaria, vezette: Takács (Jantz, Richter)

Haladás: Németh K. - Czeglédi, Borsi, Dorogi, Domokos, csere: Kajáry (kapus), Bánfalvi, Gyurcsányi, Szimcsák, Schimmer, Halmos, Hajmási
Vezetőedző: Pálmay Tamás

Veszprém: Reveland - Bényi, Tar, Marton, Bormisza D., csere: Sárdi (kapus), Finta, Tatai, Boromisza G., Vas, Hazuga, Mudra
Vezetőedző: Madarász János

Gólszerzők: Bánfalvi a 4., Szimcsák a 26., Domokos a 29., Halmos a 32. és a 33. percben, illetve Vas az 5. és a 10., Marton a 6. és a 18., Tatai a 31., Finta a 35., Boromisza G. a 37., Domokos a 39. (öngól) percben.
Sárga lap: Gyurcsányi a 35. percben, illetve Tatai a 15. percben.
Piros lap: Szimcsák a 40. percben.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook