Nagy László: van keresnivalónk a középdöntőben

A sérülése után lábadozó Nagy László szerint a magyar válogatottnak elsősorban Macedónia és Ausztria ellen van keresnivalója a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság szombaton rajtoló középdöntőjében.

Az MKB-MVM Veszprém világklasszis átlövője pénteken az MTI érdeklődésére elmondta: az Eb előtt az volt a megérzése, hogy a csapat két győzelmet arat majd a csoportkörben.

"Ha nem is nyertünk, de az izlandiak és a norvégok elleni két döntetlen két győzelemmel ér fel, hiszen elértük a minimális célt, és továbbjutottunk a középdöntőbe" - fogalmazott a sípcsontrepedéssel kezelt Nagy László.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

Hozzátette: a macedónok és az osztrákok elleni mérkőzés "fogható", ám a címvédő dánok ellen - akik hazai pályán játszanak - nehéz lesz. "Koncentráljunk arra a két meccsre..." - jegyezte meg.

Nagy László még novemberben szenvedett sérülést. Állapota azóta javult, és bízik benne, hogy a Cegléd elleni Magyar Kupa-negyeddöntő január 28-i első összecsapásán már játszhat.