Zsinórban a hatodik vereség

A Veszprém FC hazai pályán sima három gólos vereséget szenvedett a Dorogi FC csapatával szemben.

A Veszprém FC csapata lejátszotta a soros mérkőzését az NBIII Nyugati csoportjában. A Dorogi FC remekül kezdte a mérkőzést, nagyon motiváltan és célratörően játszott. Az első félidő kilencedik percében a vendégek meg is szerezték a vezetést Máj Gábor közeli találatával. A tizenhetedik percben újabb gólt szerzett a Dorogi FC, a játékvezető jogosan büntetőt ítélt, amelyet Sitku Illés gólra is váltott. A mérkőzés huszonnegyedik percében egy csodálatos Schultz Levente lővés után már három gólos volt az Dorog előnye. A Veszprém FC nem tudott támadó játékot bemutatni és nem tudott reagálni a Dorog motivált játékára. A mérkőzésen abszolút a vendégek akarata érvényesült - számolt be a klub honlapja.

A Veszprém FC következő bajnoki mérkőzése az Újbuda FC csapata ellen lesz jövő héten vasárnap a Sportmax pályán.

Veszprém FC - Dorogi FC 0:3 (0:3)

Veszprém, Egyetemi Stadion, vezette: Kulcsár (Hofbauer, Vígh-Tarsoly)

Veszprém: Kádár - Sinkó (Ónodi a 67.), Garai Hevesi-Tóth, Kuti - Mühlbauer, Márkus - Ács, Nácsa, Weibe (Kovács K. a 38.) - Czvetkó (Zsély a 76.)
Vezetőedző: Simon Attila

Dorog: Kurucz - Fekecs, Lajer (Fluxa a 66.), Kinyik, Fürjes, Hauser (Szűcs L. a 68.), Sitku, Skita, Mészáros, Schultz (Ambrus a 72.), Máj
Vezetőedző: Ozoróczi Gábor

Gólszerzők: Máj a 9., Sitku a 17., Schultz a 24. percben.

galeria_465

Képgaléria