Döntőben a Berettyó

A házigazda MVFC-Berettyóújfalu 3-2-re győzött az 1. FCV ellen a teremlabdarúgó NBI elődöntőjének harmadik meccsén, így a Madarász-csapat a bronzért küzdhet.

A mérkőzés nem jól indult a mieink számára, hiszen egy labdavesztés után az 1. percben megszerezte a vezetést az MVFC. A bekapott gól visszafogta a csapatot és a mérkőzés első szakaszában több lehetősége is adódott a veszprémi kapu előtt, de Reveland mindannyiszor remekül hárított. A 12. percben sikerült az egyenlítés, Boromisza Gábor emelte a játékszert a kapuba. Ez a találat a hazaiakat fogta meg és a játékrész hátralévő időszakában több helyzettel jeleztük, hogy nekünk nincs vesztenivalónk. Gólt azonban nem sikerült szerezni, köszönhető Tihanyi remek védéseinek.


Fotó: archív

A második játékrész ismét rosszul kezdődött és ismét megszerezte a vezetést a hazai csapat. A vezetés tudatában visszazárt az MVFC és kontra játékra rendezkedett be. Több helyzetet dolgozott ki az 1. FCV ismét, de a gól elmaradt és ahogy lenni szokott egy eladott labda után Rábl növelte a hazai előnyt. Mindent egy lapra feltéve vészkapus játékra váltottak a vendégek, aminek Boromisza Gábor révén meg is lett az eredménye (3:2), de egyenlíteni már nem sikerült a hátralévő időben.

Összességében mindenki büszke lehet erre a csapatra, mert ez idáig óriási tetet vittek véghez a fiúk és eljutottunk odáig, hogy az ország második legjobb csapata komoly erőbedobás révén tud csak túljutni rajtunk. Koncentrálunk a bronzmérkőzésre, az Aramis ellen és várunk minden szurkolót a szezon utolsó mérkőzésére - nyilatkozta Rajki Tanás, ügyvezető elnök.

MVFC-Berettyóújfalu - 1. Futsal Club Veszprém 3:2 (1:1)

Berettyóújfalu, Pálfi István rendezvénycsarnok, vezette: Kujbus (Varga L., Szuromi)

Berettyóújfalu: Tihanyi - Trecsényi, Lovas, Szabó P., Rábl, csere: Dávid, Sánta, Siska, Nagy T., Mezei, Komáromi
Vezetőedző: Turzó József

Veszprém: Reveland - Finta, Tatai, Boromisza G., Gulyás, csere: Sárdi (kapus), Bényi, Boromisza D., Weisz, Szabadfi, László
Vezetőedző: Madarász János

Gólszerzők: Rábl az 1. és a 33., Szabó P. a 22. percben, illetve Boromisza G. a 12. és a 39. percben.

 

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook