Véget ért az idei Suli-Futsal

Először került megrendezésre a 2013/2014-es szezonban a SULI-FUTSAL elnevezésű iskolai bajnokság, ami 1. Futsal Club Veszprém és a Szilágy Diáksport Egyesület közös szervezésében valósult meg.

Véget ért az utánpótlás bajnokság

Apró hiányérzetünk van, amikor a szezon végén visszatekintünk utánpótláscsapataink 2013-2014-es szereplésére. Csapataink elérték a minimális célt, amit kitűztünk eléjük a szezon kezdetkor, de az U17-es csapatunk hajszállal maradt csak le a középdöntőről. A bajnokság során volt részünk óriási sikerben és kudarcban egyaránt. Ez az év összekovácsolta csapatainkat, rengeteg élményt szereztünk és sok barátság született nem csak csapatársakkal, hanem az ellenfél játékosaival is.

Kezdjük az értékelést U19-es csapatunkkal, aki a 4. helyen végeztek. Rengeteg sok dolog nehezítette a bajnokságot, hiszen érettségire való felkészülés nem csak az edzésekre járást, de még a bajnoki mérkőzéseket is befolyásolta. Volt olyan torna ahol minden mérkőzésüket megnyerték, de akadt olyan sorozat is ahol egyet sem sikerült. Sok hiányzót az U17-es csapatból pótoltuk és jó volt látni, hogy az egy vagy két évvel fiatalabbak is felnőttek a feladathoz és kimondottan jól teljesítettek.

U17-es csapatunk a 3. helyen szerezte meg a riválisok mögött, hiszen az Aramis, és a Rába ETO előzött meg minket. Mind a két ellenféllel jó mérkőzéseket játszottunk. A második hely sorsa is csak az utolsó tornán az ETO ellen dőlt el, sajnos az ő javukra, hiszen egy szerencsés góllal 1-0 arányban alul maradtunk. Így nem sikerült bejutni az ország legjobb csapati közé. Ki kell emelnem, hogy két fiatal tehetségünk Erdősi Xavér és Sándor Dániel felkerült a felnőtt csapat keretéhez és felkészülési mérkőzésen már pályára is léptek. Sok munka vár még rájuk, de jó példák lehetnek arra, hogy a felnőtt csapat kapuja nyitva áll bárki számára, aki rendesen dolgozik. Nekik külön gratulálunk.

U15-ös csapatunknak volt talán a legnehezebb dolgunk, hiszen újra kellett építeni a csapatot (alsóbb korosztályok hiánya miatt – ezt tervezi a klub orvosolni), ami nehezen akart összeállni. A többi csapat régebb ideje futsalozik mint mi, valamivel előrébb is tartanak, de ennek ellenére ebben a csoportban is értünk el szép győzelmeket illetve döntetleneket. A csoportunkban az 5. helyen végeztünk a Jánossomorját megelőzve. Jövőre még több munkával, szebb sikerek várnak ránk.
Összességében csapataink fejlődtek, de látható volt, hogy rengeteg munka vár még ránk. Külön hangsúlyozni szeretném az edzésre járás fontosságát, hiszen csak sok gyakorlással tudunk előre lépni ehhez pedig mindenkinek (aki komolyan gondolja) ott a helye az edzéseken!

Köszönöm az edzőtársaim, a segítők és a szülők egész éves munkáját. Gratulálok mindenkinek a szezonban nyújtott teljesítményéért és bízok benne, hogy a további közösen végzett munkával szép eredmények várnak a veszprémi futsalra. - értékelt Finta Péter, az utánpótlás szakmai vezetője.

A torna védnöke és aktív szereplője, Madarász „Madi ” János volt, aki örömmel vett részt a programban.
Az iskolák (Szilágyi, Báthory, Rózsa és Simonyi) három korcsoportban (2., 3. és 4.) mérhették össze tudásukat és versenyeztek a dobogó legmagasabb fokáért.

A (futsal) labda ősszel indult útjára minden korcsoportban, és egészen április végéig pattogott a Belvárosi tornacsarnokban. A gyerekek hamar megbarátkoztak a labdával és mindig örömmel, nagy elszántsággal készültek az újabb és újabb megmérettetésekre. A mérkőzéseket NB1-es csapat edzője Madarász Madi János Illetve felnőtt csapat több játékosa Tatai József, Boromisza Dániel és Jónás Áron vezették.

A tornán rengeteg színes, sokoldalú és izgalmas mérkőzés zajlott, sok szép megmozdulást láthattunk és a sok életre szóló élmény mellett a gyerekek új sportbarátságok is kötődtek. A tornát hagyományteremtő szándékkal szerveztük és az előzetes jelentkezések (több új csatlakozó iskola) alapján jövőre még színesebb formában rendezzük meg. Gratulálunk minden résztvevőnek! - mondta Rajki Tamás, ügyvezető elnök.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook