Eldobták volna „vértjeiket” a Vértesben

Már negyedik alkalommal rendezték meg a Vértes Maratont a Várgesztesi Villaparkban. Előzetesen még bizakodók voltak a VKE-Nelson kerékpárosai, ugyanis szombaton még száraz volt a pálya, teljesen járható, ám a verseny reggelének hajnalán leszakadt az eső, ami pár óra alatt teljesen feláztatta a nyomvonalat, és rémálommá tette a versenyt.

Hornung András:

„Kicsit késve érkeztünk a helyszínre, illetve a rajtcsomag átvétele is elhúzódott kissé, és kevés időm maradt a bemelegítésre, amihez a szakadó eső miatt megint nem nagyon volt kedvem, de nem akartam úgy járni, mint a korábbi palotai versenyen így kimentem átmozgatni, meg sprintelgetni egy kicsit. Elnéztem a pálya bevezető szakaszára, ami már az aszfaltról letérve tele volt hatalmas pocsolyákkal és ocsmány sáros volt minden.

A rajthoz 9:50-kor már odamentem, mert szerettem volna jó pozícióból rajtolni. 10-kor megindultunk, bolyt nem akartam felvezetni, így beálltam Búr Zsolti mögé, és kellemes bemelegítős tempóban vágtunk neki a Várgesztesre bevezető aszfaltos egyenesnek. A rajttól nem kell több 4 percnél, hogy úgy nézzek, mint egy disznó, de ez a pálya további részén sem változott. Jól helyezkedtem, de az első nagyobb emelkedőn a kistányéron megint megszorult a lánc, így az egész verseny alatt kénytelen voltam nagytányéron tekerni, ami a későbbiekben nagy combgörcsöket okozott.

Hol csúszós, hol ragadós sár váltotta egymást, amivel fárasztó küzdelmeket folytattam. Megmutatkozott a 27,5"-os CTM óriási előnye, hogy az akadályokon való könnyebb áthaladása és irányíthatóság mellett olyan helyekről tudtam visszahozni a bicajt, ahol a 26"-ost simán eldobtam volna. Idegeimet legjobban az őrölte fel, hogy a jó pár mászásnál a kerék kipörgött a sár miatt, amivel rengeteg energiát vesztettem fölöslegesen. Az első körről viszonylag hamar, 1:17 alatt visszaértem, de a kör végére már a sebességmérőm megadta magát.


Fotók: KeZso

A technikai zónában serény kis csapatom várt apum és barátnőm személyében. A verseny előtt kezükbe nyomtam olajat, rongyot, amikre szükség lehet a visszatérésemkor. Elkezdtem törölgetni a sarat a hajtóműről, majd apum félrehúzott onnan és a kezében lévő szódásüveggel pikk-pakk leverette a felgyülemlett mocskot. Kivettem a kezéből, Én pedig a hátsó váltót és a fogsort takarítottam ki. a Körülöttünk állók csak pilláztak, hogy milyen fantasztikus rögtönzött megoldást alkalmaztunk, ami tényleg tök spontán jött, így ez mindenkinek tudom ajánlani, mert tényleg hatékony. Gyors lánckenés, és irány ki a pálya.

Kicsit mérges voltam, mert elfelejtettem 1 óránál betolni az első zselémet, egy hosszú lejtő miatt, így azt csak a 2. kör megkezdésével ettem meg, 20 perccel később. A kistányér hiánya teljesen kikészített, mert a pálya ezen részén sokkal több és sokkal nagyobb emelkedők voltak, amiken szégyen szemre, de tolni kényszerültem a vasat. Jó ötletnek tartottam, hogy csavarokat tekerjek be a cipőmbe orrszög gyanánt, aminek tényleg nagy hasznát vettem ezen a versenye, ugyanis, ha nem lettek volna, csak csúszkáltam és szerencsétlenkedtem volna tolás közben.

A 35. km után a nagy nyomaték kifejtés miatt a combom elkezdett begörcsölni. Először a négyfejű combizmom rakoncátlankodott, majd a belső, combfeszítő is, ami sokkal kellemetlenebb volt. Próbáltam zselével kompenzálni a dolgot, de már az sem nagyon segített. Az egyik emelkedő, amellett, hogy kitekerhetetlen volt a sár miatt, ráadásul tolás közben is hízott a gumi, egészen addig, míg a kerék már nem tudott elfordulni a vázban. Ekkor a bicaj súlya a 30-40 kg között mozgott. Meg kellett állnom, hogy kézzel lelapátoljam a gumi faláról, mert nem tudtam továbbmenni.

Olyan lassan haladtam a sok fölfelé miatt, hogy a vége még nagyon messze volt. Annyira megörültem, mikor elhagytuk az 50-es kilométerkövet, már csak 7 km volt vissza, igaz nem tudtam milyen körülmények között. A befutó előtt az erdőből egy hosszú lejtős ösvényen jöttünk ki, bár meglepődtem, mert arra számítottam, hogy másfelől fogunk visszamenni a Villaparkba.

Őrült módon lestrapált ez a verseny, kicsit megtört, de egy nappal később visszagondolva rá nem is volt olyan szörnyű. A verseny 57 km-ét - elég siralmas - 3:39 alatt teljesítettem, így a felnőtt férfi kategória 5. helyezettjeként haladtam át a célvonalon.”

Albert Katalin:

„Ajkáról ketten mentünk Kezsoval. Reggel még nagyon lelkesen indultam el otthonról, aztán útközbe egyre jobban elment a kedvem az egésztől. De már nem volt visszaút. Odaértünk, neveztünk. Semmi jóra nem számítottam, kiindulva a tavalyiból. Megvolt a rajt. Az első kör még aránylag jól ment, de nem sok kellett ahhoz, hogy kiálljak. Mondtam is Zsoltinak. De, én nem vagyok az a feladós fajta :).

A 2. kör egy kínlódás volt. De menni kellett tovább. Az eső is megeredt. Második helyen értem be. Ha belegondolok, hogy a hétvégén a Bakonyba ugyanez vám .... Ja, volt küllőtörésem és a zuhanyzóból ellopták a szemüvegem és s bicikli állapota.... Inkább károm volt, mint hasznom.”

Pátkai Roland:

„Reggel 6-tól egészen a rajtig esett az eső. Ezért a helyszínen átneveztem hosszútávról, középtávra. A pályán nagy sár volt. Sok helyen folyós sár volt, úgy hogy jól lehet menni. A 7.km környékén ahol szétválik az első és a második kőr. Ott a pályabiztosító, a középtáv elejét, a felvezető motorossal együtt ráirányította a második kőrre.  Senkinek sem tűnt fel hogy rossz irányba megyünk hisz volt rendes pályajelölés. A 18.km környékén estem egy nagyot, bele egy nagy pocsolyába, amiben ököl nagyságú kövek voltak. Amikor másztam ki a vízből, akkor jött szembe a motoros és az eleje hogy forduljunk vissza mert a hosszú távon megyünk. Vissza mentünk egy erdészeti aszfalt útig és azon ment vissza mindenki a villaparkba.”

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook