Veszprémiek a legjobbak között

Két rangos viadalon is remekül szerepeltek a veszprémi Colonia Center grappling versenyzői, a magyar klubok rangsorában már az 5. helyen állnak.

A G4 Liga 2013-2014-es évadának 5. fordulóját a veszprémi stadionban rendezték április 26-án 25 klub 141 versenyzőjének részvételével, összesen 197 nevezéssel. A házigazda a Veszprémi Rendőr Sportegyesület Ju Jitsu Szakosztálya volt Tóth Tamás vezetésével, főbírója Kovács Gábor, igazgatója Berkes László volt. A verseny bírái voltak: Fekete Sándor, Németh Krisztián, Herle Zsolt, Merkert Zoltán, Galisz Péter.

A Faragó Attila által irányított veszprémi ifik két érmet szereztek: Kun Marcell az ifjúsági 1 NoGi +66kg-os kategóriában 2. lett, Mesterházi Marcell az Ifjúsági 2 NoGi 66kg-ban pedig az 1.helyen végzett. A juniorok szintén két érmet szállítottak: Horváth Róbert junior NoGi 79kg-ban nem talált legyőzőre, Oláh Erik pedig a junior NoGi 55kg 2. lett.

Remekül szerepeltek a Colonia Center felnőtt versenyzői is. Sándor József NoGi felnőtt 85kg-ban és NoGi 95kg-ban egyaránt a 2.helyen zárt. Öt aranyérem jutott a veszprémieknek a felnőttek között: Nyíri Zsombor felnőtt NoGi 105kg-ban, Faragó Attila felnőtt NoGi +105kg-ban, Répási Tamás felnőtt Combat 85kg-ban, Farkas Bálint felnőtt Combat 105kg-ban, Szőke Tibor pedig felnőtt Combat +105kg-ban tudott győzni. A Colonia Center a végelszámolásnál 7 arany és 4 ezüstéremmel zárt.

A versenyen kiosztották a rangsor pontokat. A klubok között a Gracie Barra Farkasok (42 pont) végzett az első helyen, utána sorrendben: Colonia Center (32 pont), Gracie Barra Orgovány (23.5 pont), Patai Gladiator Team (21 pont), Riberio Jiu-Jitsu Slovakia (21 pont), Tatami Centrum (16 pont), VRSE Ju Jitsu Veszprém (16 pont) végeztek az élen.

Május 24-én, a MAX 2014 SCITEC NUTRITION Harcművész és Küzdősport Expo-n Cage Grappling versenyt is rendeztek. Délelőtt a selejtezőket, délután pedig a döntőket rendezték meg. A közel ötven mérkőzés nagyon sok nézőt vonzott, akik láthatóan élvezték a színvonalas küzdelmeket. A selejtezőket a Global Grappling bírája, Magyarország eddigi egyetlen BJJ Világbajnoka, Fekete Sándor vezette, délután a döntőkben pedig a főbíró, Kovács Gábor bíráskodott. A mérkőzések tiszták, korrektek voltak, sem sérülés, sem vita nem volt. A versenyen több külföldi versenyző is indult.

A veszprémi Colonia Centert két versenyző képviselte, mindketten 84 kb-ban indultak, és mindketten fel is állhattak a dobogóra. Sándor József maga mögé utasította a mezőnyt, az első helyen végzett, míg Tislér Péter a harmadik helyet szerezte meg.

A G4 Global Grappling Liga 2013-2014-es évadában öt forduló után az 50 ranglista ponttal rendelkező klub közül a Colonia Center 72 ponttal az előkelő 5. helyen áll. A küzdelemsorozatba tavaly becsatlakozott veszprémi csapatot csupán a Tatai Centrum (150.5), a Grizzly Grappling Team (150), a Gracie Barra Debrecen – Combat Club (77.5) és a Gracie Barra Farkasok (76.5) előzi meg.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook