Tradíció és újdonságok

A VEDAC idén is nemzetközi atlétika versenyt rendez, immár 56. alkalommal került kiírásra a Balaton Bajnokság. Az erős mezőny mellett a szervezők jelentős újításokkal készülnek.

A június 8-i versenyen rangos mezőny várható. Dobókörbe lép a hazaiak kalapácsvető kiválóság, a tavalyi világbajnokság 8. helyezettje, Orbán Éva, valamint csapattársa, az ifjúsági világbajnok Pásztor Bence, és a felnőtt Európa-bajnokság kiküldetési szintjére hajtó Fertig Fruzsina is.

Jelezte indulását a szintén veszprémi Tóth Lívia, Universiade győztes akadályfutó is. A fiatalok közül Szögi István Dániel és Kovács Benjamin is junior világbajnoki szintért száll harcba.

A férfi kalapácsvetés favoritja a szombathelyi olimpia bajnok, Pars Krisztián lesz, aki elmondása szerint szeret Veszprémben versenyezni, és rendszerint jó eredményt ér el.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) idén új versenysorozatot hirdetett meg, Atlétikai Magyar Szuper Liga néven. A versenysorozatnak része a Balaton Bajnokság 17 versenyszáma is, melynek keretében az 1-4. helyezetteket pénzdíjazásban részesülnek. A Szuper Ligához kapcsolódóan három korosztályos ligát – serdülő, ifjúsági és junior – is meghirdetett a MASZ, a Balaton Bajnokság keretében az ő versenyszámaikat is megrendezik. Itt sem elhanyagolható a díjazás, a sorozat végén az atléták mellett a sportszervezeteket is elismerik

A versenyzőkön kívül a szervezők is komolyan készülnek. Magyarországon elsőként fog atléta Google Glass-al, azaz a keresőóriás okosszemüvegét viselve versenyezni az EU Edge (www.euedge.com) jóvoltából. Ezzel egyedülálló módon lehetőség nyílik a sportoló bőrébe bújva, belülről látni mit élnek át a megmérettetés közben. A szemüveget 1 hónapja lehet megvásárolni, ráadásul egyelőre csak Egyesült Államokban, így még külföldön is csak most kezdik el felfedezni a benne rejlő lehetőségeket

.

Az atlétika versenyek mellett érdekes programok várnak a kilátogatókra, többek között lesz egészségügyi felmérés és tanácsadás. A belépő mellé pedig mindenki kap egy szelvényt, amivel részt vehet az értékes nyereményeket tartogató sorsoláson, a verseny végén.

A második alkalommal kiírt Kis-Balaton Bajnokság kísérőprogram keretében a Mindenki 100-as elnevezésű versenyen 15:00-tól bárki kipróbálhatja magát 100 méteren, az elsősorban amatőrök számára kiírt versenyen minden indulónak pontosan lemérik az eredményét. A gyerekek 100 méteren és 1000 méteren mérethetik meg magukat, az iskolák számára pedig 10x400 méteres versenyt írtak ki a szervezők.

Az idei Balaton Bajnokságon is megemlékeznek Szabó Ernő mesteredzőről, Dr. Sipőcz József edzőről és sportvezetőről, Patinszki András edzőről, Stark Barbara és Strenner Judit atlétáról.

A rendezők minden indulónak sikeres felkészülést, sportszerű, sérülésmentes versenyzést kívánnak, és természetesen szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Aki nem tud eljönni, a verseny hivatalos honlapján élőben követheti az eseményeket: http://balatonbajnoksag.hu/elo/

További részletek és versenykiírás a verseny honlapján: http://balatonbajnoksag.hu, valamint az esemény Facebook oldalán: https://www.facebook.com/balatonbajnoksag

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook