Cross country dobogós helyezések az ország két végéről

Javában dúl a verseny szezon a junioroknak, az elmúlt időszakban két XCO Magyar kupafutam is szerepelt a programban.


Takács Balázs (Fotó: Gyárfás-T. Gábor)

A június végi megmérettetés a zalaegerszegi II. Goda Péter XCO kupa volt, melyet igazi nyári melegben és a zalai dombság emelkedőin rendeztek meg. Ehhez mérten a verseny meg is viselte a résztvevőket, kit jobban, kit kevésbé. Nem volt ez másként a VKE-Nelson csapat gyerkőceinél sem. Szőr-Vajda Bence és Kiss Ádám már korábban is kicsit rosszabbul voltak, hála a helyszínre vezető hullámvasutazós utazásnak, a pályabejárás azután végleg "kiütötte" őket. A korábbi évek "libalegelő" pályájával ellentétben most kőkemény, hosszú emelkedők, technikás lejtők, kanyarok és letörések/ugratók várták a gyerekeket, szóval fel volt adva a lecke. Bence és Ádám inkább a szurkolást választotta, így az első rajtunk az U13-as fiú és lány futamoké volt. A fiúkon kifogott a pálya, Szabó Csaba Dávid a 12. Pálinkás Tamás a 13. helyen végzett. A lányok jobban bírták a megpróbáltatásokat, Kiss Kata a 6. helyen futott be, míg Bokros Csenge a dobogó legfelső fokára állhatott.

A nagyobbak között az U17 korosztályban Zoboki Péter a 9. helyet érte el, Takács Balázs (U19) pedig technikai problémák miatt feladni kényszerült a versenyt. A vegyesre sikerült eredményeket a versenyt követő "csapatstrandolás" feledtette a helyi vízi csúszdaparkban.


Zoboki Péter (Fotó: Gyárfás-T. Gábor)

A következő kupafutam a III. Borsodnádasd XCO Kupa volt, ahol Csengével már előzetesen szembesülhettünk a szervezők kegyetlenségével a pályakijelölést illetően. Sikerült ugyanis olyan horror nyomvonalakat kialakítaniuk, hogy az rendesen megrostálta már a verseny kezdete előtt az indulókat. A tolós, gyakran kitekerhetetlen emelkedők, a szűk, előzésre alkalmatlan ösvények, hajtűkanyaros lejtők és az előző napok esőzései meg is tették hatásukat. Már a pályabejáráson történt pár bukfenc, sajnos közülük több sérüléssel is végződött, úgyhogy az indulók száma is kicsit mérsékeltebb volt a szokásosnál.

Az U13-as fiúknál Egressy Domonkos ment nagyot, végig meccselve a harmadik helyért, melyről végül pár másodperccel csúszott csak le. Ugyanebben a kategóriában Pálinkás Tamás a 10. helyet szerezte meg.


Kiss Kata

Kiss Kata a lányoknál szintén szorosra vette a befutót, egy másodperccel a második mögött, bronzérmet szerzett egyesületünknek. Bokros Csenge ezen a kupafutamon sajnos kényszerpihenőn volt, mivel a junior válogatott legutóbbi edzőtáborában (szintén itt Borsodnádasdon) csuklótörést szenvedett, mely pár hétig távol tartja majd kerékpárjától és a versenyektől.

Az U17 kategóriában Zoboki Péter küzdött az elit pályán és a kiváló 5. helyen ért célba. Takács Balázs versenyzőnket sajnos kikészítette a párás meleg, a meredek kaptatók és az első körben diktált erős tempó, így feladta a versenyt.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook