Válogatott erősítés

Az 1. FC Veszprém új szerzeménye, Németh Péter közel nyolcvanszor ölthette magára a címeres mezt, legfényesebb klubsikerét azonban a bakonyi megyeszékhelyen érné el.

Tovább erősíti keretét az NB I előző kiírását negyedik helyen záró veszprémi futsalcsapat, többfordulós tárgyalássorozat után ugyanis sikerült megegyezniük a 78-szoros válogatott Németh Péterrel. A harminchárom éves játékos a bajnoki bronzérmes Aramis csapatából érkezik.

Az egykori válogatott kiválóság egy komplex ajánlatért hagyta ott előző együttesét: Veszprémben a futsal mellett testnevelő tanárként és utánpótlás szakemberként is fontos teendők várnak rá. - Nagyon sokat köszönhetek az előző klubomnak, itt azonban egy olyan többtényezős lehetőséget kínáltak nekem, amely megkönnyítette a döntésem, s végül örömmel mondtam igent az ajánlatra - mesélt a váltásról az új szerzemény.

- Nyolc-kilenc évvel ezelőtt Csömörön kezdtem a futsalt, majd másfél év után a Cső-Monatage Budapest csapatához igazoltam, ahol három évet töltöttem. Ezt követően négy szezont játszottam az Aramisban. Ezt megelőzően nagypályán is szerepeltem, Vácott és Újpesten nevelkedtem, majd alacsonyabb osztályokban (NB III-ban és a megyei ligákban) futballoztam - mesélt sportpályafutása korábbi állomásairól Németh.

Németh számára nem lehet ismeretlen újdonsült edzője, hiszen Madarász Jánossal több ízben is együtt harcolt a címeres mezben. A játékos ezzel kapcsolatban megjegyezte: „Madi” személye mindenféleképpen pozitív tényezőként szerepelt döntésében, de nem az ő hívószavára érkezett.

Azonban nem a tréner az egyetlen, akivel korábban egy csapatban szerepelt. ­- Mindig is utáltam a Reveland Zoli ellen játszani - jegyezte meg tréfásan. - Régi cimborám még a Cső-Montage-ból. Többször is pályára léptem ellene, s mindig megnehezítette a csapatom és a saját dolgom is. Mindemellett egy nagyon szervezett, rengeteget fejlődő és tanuló csapat benyomását keltették bennem a veszprémiek. Mentálisan erős együttesről van szó, amely egy klassz társaság - válaszolta arra kérdésre, hogy mik voltak a benyomásai ellenfélként a veszprémiekről.

A céljaival kapcsolatban elmondta: szeretné az eddigieknél fényesebb éremmel gazdagítani a kollekcióját.

Németh Péter
mezőnyjátékos
Született: 1981.08.31.
Válogatottságainak száma: 78
Legjobb kluberedménye: háromszoros bajnoki bronzérmes
Korábbi együttesei: Aramis, Cső-Montage Budapest, Rubeola FC

Július 28-án, hétfőn 17.00 órai kezdettel láthatják ismét kedvenceiket a szurkolók, illetve az új játékosok is bemutatkozhatnak a csapatban.

Madi a felkészülési mérkőzéseket szigorúan a gyakorlásnak szenteli, így nem az eredményesség elsősorban a cél ezeken a mérkőzéseken.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook