Idegtépő pontosztozkodás

Öt fordulót követően továbbra is győzelem nélkül 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a Veszprém FC a Tatabánya ellen.

A Tatabánya uralta az első félidőt melyben megérdemelt vezetést szerzett a 38. percben egy vendégtámadás végén a hazai csapat védekezése eltolódott és Folmer Krisztián lőtt a kapu közepébe (1-0). A félidő vége előtt három perccel a semmiből jött az egyenlítés, Pavlitzky betört a 16-oson belülre ahol felrúgták, miután Németh Erik lecsapott a szabad labdára és bal lábbal kilőtte a bal alsó sarkot (1-1).


Fotó: archív

A második félidőben kiegyenlítetteb lett a játék képe, rögtön a 48. percben egy középpályás labdaszerzést követően Baldauf ziccerlabdát adott Skribának aki magabiztosan használta ki a helyzetet (2-1). A 70. percben vendég szöglet végén ide-oda pattogott a labda majd Sebők István kotorta be a kapuba, így beállítva a mérkőzés végeredményét (2-2). Simon Attila együttese három ponttal a 15. helyen áll a tabellán.

Veszprém FC - Tatabánya FC 2:2 (1:1)

Egyetemi stadion, vezette: Mód (Horváth Z., Bertalan)

Veszprém: Kádár - Venczel, Garai, Császár, Bolla (Kuti a 46.), Zsély (Baldauf a 46.), Németh E., Burcsik, Tóth L. (Hanák a 79.), Skriba, Pavlitzky
Vezetőedző: Simon Attila

Tatabánya: Frank - Krupánszki, Kovács I., Csonka, Sebők, Lajer, Farkas V. (Móri a 46.), Szabó R. (Balázsovics a 70.), Tóth Z., Márkus, Folmer (Árvai a 60.)
Vezetőedző: P. Nagy László

Gólszerzők: Németh E. a 42., Skriba a 48. percben, illetve Folmer a 38., Sebők a 70. percben.

Hozzászólások

Számunkra ennyi volt!Bár (egyelőre) minket még nem értek el, a MLSZ rendkívül átgondolt, családbarát intézkedései, csoportunk mégis úgy döntött, hogy amíg maradnak ezek az "ultra ellenes" rendelkezések a szövetség felől, klubunk részéről pedig a teljes nihil a szurkolók, nézők irányában, addig a jövőben nem látogatjuk szervezetten a Veszprém FC mérkőzéseit.Viszont a szurkolással nem hagyunk fel. Terveink vannak. Az idő majd eldönti, hogy jó utat választottunk-e.Kitartást az összes magyar ultrának! Hajrá Veszprém!Queens' City Ultras - Veszprémhttp://queenscityultras.blogspot.hu/2014/09/szamunkra-ennyi-volt.html
Ultras Veszprém2014. szeptember 14. 23:41
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook