Legyőzték a bajnokot!

A Veszprém fantasztikus sikert ért el a és ezzel bizonyította, méltán tartják dobogóra is esélyes alakulatnak.

A közel öt órás utazás után visszafogottan kezdett a Veszprém a bajnok otthonában, a negyedik percben már 2:0-t mutatott az eredményjelző.

A vendégek azonban nem adták fel, rendezték soraikat, aminek gyorsan meg is lett az eredménye. A 12. percben Németh kapura lövése megpattant Vas Ádámon, a játékszer Bánfalvihoz került, aki két méterről a kapuba sarkalt, 2:1.A bakonyiak továbbra is lendületben maradtak, a hazaiak pedig teljesen beszorultak kapujuk elé.A 20. percben aztán összejött a Berettyónak a hatodik faultja - tízmétereshet jutott az FCV, amit a csapatkapitány végzett el. Bényi okosan a kapus lába között egyenlített, 2:2. Még ugyanebben a percben baloldali támadás végén centerezés végén Bánfalvi elé került a labda, amit a kapuba vágott hat méterről 2:3.

Fordulás után is óriási volt a tempó, mindkét együttes nagy erőkkel támadott. A 25. percben Reveland indította Fintát, tőle Boromiszához került a játékszer, ő két ember közül kilépett, majd az érkező Németh elé tálalt, aki nem hibázott, 2:4. A 33. percben lehozta a Berettyó kapusát, de Reveland mindannyiszor biztosan őrizte kapuját. Aztán a 33. percben a kiváló kapus Gyulyást indította, aki középre passzolt és Boromisza az üres kapuba gurított, 2:5. A Berettyó mindent megtett a szépítésért: az utolsó pillanatokban Rábl oldalról belőtt labdája a kapufa és Reveland mellett talált utat a kapuba, 3:5.

MVFC-Berettyóújfalu - 1. Futsal Club Veszprém 3:5 (2:3)

Berettyóújfalu, vezette: L. Tóth L. (Szilágyi, Takács A.)

Berettyóújfalu: Mezei - Trencsényi, Lovas, Nagy T., Rábl, csere: Dávid, Szabó P., Gál, Birinyi, Komáromi, László M., Nagy I.
Vezetőedző: Turzó József

Veszprém: Reveland - Finta, Németh P., Boromisza G., Gulyás, csere: Schmidmajer (kapus), Bényi, Tar, Bánfalvi, Vas, László G., Weisz
Vezetőedző: Madarász János

Gólszerzők: Rábl az 1. a 4. és a 39. percben, illetve Bánfalvi a 12. és a 20., Bényi a 20., Németh P. a 25., Boromisza G. a 33. percben.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook