Dobóakadémia alapításra készül a VEDAC

A Magyar Atlétikai Szövetség a hetekben kiírja a pályázatot, a szakmai munkába az egykori olimpikon, Tudja Julianna is bekapcsolódott, Hudi Ákos kalapácsvető két és fél év után visszatért.

A veszprémi stadionban tartott sajtótájékoztatót a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) a Zentai Tibor vezette dobó szakág terveiről, a dobóatléták előtt álló kihívásokról. A sajtótájékoztatót a helyi média felfokozott érdeklődése övezte.

A klub ügyvezető igazgatója, Németh Attila nyitotta meg a sajtótájékoztatót, beszámolt arról, hogy a tavalyi évben először folyósított kiemelt állami támogatásnak köszönhetően a Magyar Atlétikai Szövetség egy új pályázati és versenyrendszert tudott kidolgozni, melyből plusz forrásokhoz tudott jutni a klub műhelytámogatások és eredményességi díjak formájában.

A klubvezető kiemelte, hogy az olimpiai bajnok Pars Krisztián fémjelezte Dobó SE után az elmúlt két félévben a VEDAC részesült a legtöbb támogatásban, amit a klubnál folyó szakmai munka elismeréseként értékelt. A legnagyobb összeget, kétszer hétmillió forintot a dobó szakág kapta. Németh Attila azt is elmondta, hogy a kiemelt támogatás nem azt jelenti, hogy a dobó szakág dúskál a pénzben, hanem a támogatásnak köszönhetően egy hosszú távú építkezési folyamat alapját tehették le, és a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai elvárásainak megfelelő akadémia alapítás feltételeit teremthették meg.

A következő hetekben kiírásra kerülhet az idei év második félévére vonatkozó pályázat, melynek keretében a VEDAC dobó szakága hivatalosan is akadémiává válhat, amennyiben a szövetség részéről Spiriev Attila szakmai igazgató elfogadja az akadémia alapításra benyújtott szakmai programot.

A sajtótájékoztató keretében egy bejelentésre is sor került. Két és fél év után a Haladás VSE-től visszatért és a jövőben a VEDAC színeiben fog versenyezni a klub korábbi junior világbajnoki ezüstérmes kalapácsvetője, Hudi Ákos.

- Szombathelyen Annus Adrián volt az edzőm, akivel az idei évben megbomlott az edző-tanítvány kapcsolat. A felnőtt Európa-bajnokság után kerestem meg korábbi edzőmet, Zentai Tibort, hogy szeretnék visszatérni Veszprémbe, és vele folytatni a közös munkát – számolt be döntéséről a kalapácsvető.

Zentai Tibor elmondta, hogy nem érte váratlanul Hudi Ákos megkeresése, és a korábbi közös sikerek miatt úgy érezte, hogy még egy lehetőséget kell adnia korábbi tanítványának. Nagyon nehéz év áll előttük, újra kell építeni a közös munkát, de reális esélyét látják annak,hogy Hudi a jövő évi világbajnokságon döntőbe jusson, és megszerezze a kvalifikációt a Rioi Olimpiára.

Zentai Tibor a dobó szakág céljairól is beszámolt. A sajtótájékoztatón azért is vett részt a háromszoros olimpikon Orbán Éva, az utánpótlás EB-n negyedik Fertig Fruzsina, valamint a junior világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Pásztor Bence, mert nem kisebb célt tűzött ki maga elé a dobó szakág, mint hogy a jövő évi felnőtt világbajnokságon négy kalapácsvetővel képviselje Veszprém városát a VEDAC, és mind a négy sportoló harcba száll az olimpiai részvételért is.

A nagy célok megvalósításában oroszlánrészt fog vállalni a klub korábbi olimpikon kalapácsvetője, Tudja Julianna is, aki a dobópályán eltöltött tapasztalataiból minél többet igyekszik átadni az utódoknak, és mindennapos edzésmunkában is segítséget nyújt Zentai Tibornak. A dobó szakág utánpótlás nevelésében Páli Viktor és Esső András is részt vesznek.

Orbán Éva lehet az első Veszprém megyei sportoló, aki négy olimpián vehet részt, a sajtótájékoztatón elhangzott kérdésre válaszolva elmondta, hogy foglalkoztatja a gondolat, de az sokkal inkább, hogy negyedik alkalommal végre sikerüljön kiharcolnia a döntőbe jutást.

Fertig Fruzsina jelenti a következő generációt női kalapácsvető vonalon, Rióban akár együtt is részt vehetnek egy olimpián, amire a sportolónő nagyon vágyik. Előtte azonban még egy felnőtt világbajnokság és egy utánpótlás Európa-bajnokság is áll, utóbbin dobogós esélyei vannak.

Pásztor Bence a fent említett négyes legfiatalabb tagja, aki úgy léphet a felnőttek közé, hogy az összes korosztályos világversenyen dobogón végzett, amelyhez hasonló teljesítményt kutatva sem biztos, hogy találunk a magyar atlétikában. Fiatal kora miatt neki lesz a legnehezebb dolga a világbajnoki részvétel és az olimpiai kvalifikáció kiharcolásában, de tehetségének és a munkához való hozzáállásának köszönhetően elérheti azt. Zentai Tibor szerint Hudi Ákos visszatérése is segítheti céljai elérését, a két kalapácsvető közös munkája mindkettőjükre inspirálóan hathat.

A szakágnál folyó szakmai munka eredményeként egyre több gyerek jelentkezik a dobópályán, és a folyamatosan bővülő közösség azt üzenet közvetíti a szülők felé, hogy érdemes gyermekük számára a dobóatlétikát választani.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook