Ismét három ponttal gazdagabban

Magabiztos 5:1-es győzelmet aratott Madarász János együttese a Vasas otthonában a férfi futsal NBI 13. fordulójában.

Már az első félidőben szerettük volna kontrollálni a mérkőzést, de időnként ez nem sikerült. Mi jó szokásunkhoz híven letámadtuk ellenfelünket, bár ezt olykor jól csináltuk és olykor pedig nem. Meddő mezőnyfölénybe játszottunk. Ráadásul a játékvezetők sem álltak a helyzet magaslatán, hiszen a sárga lapot úgy használták, mint a western filmekben a cowboyok a pisztolyt.

Ettől egy picit zaklatottá váltak a játékosok és ráadásul Tatai Jócit jogtalanul állították ki. Szerencsére ekkor is helyén maradt a szívünk és ezt a feszült állapotot is átvészeltük. Második félidőben rátudtuk kényszeríteni akaratunkat a Vasas csapatára, amely magabiztos győzelmet eredményezett. Így 5:1 végeredményt produkáltunk, mellyel növeltük 3 ponttal pontjaink számát.

Vasas 1988 Déli FC - 1. FC Veszprém 1:5 (0:1)

Budapest, Vasas Sportcsarnok, vezette: Kujbus (Kovács P., Szuromi)

Vasas: Gál - Nagy G., Szalay, Sivák, Boznánszky, csere: Kovács Á., Farkas, Závodszky, Ragadics, Mezőfalvi, Molnári

Veszprém: Schmidmajer - Finta, Tatai, Boromisza G., Gulyás, csere: Sárdi (kapus), Bényi, Németh P., Boromisza D., Tar, Vas, Bánfalvi
Vezetőedző: Madarász János

Gólszerzők: Sivák a 35. percben, illetve Szalay a 13. (öngól), Boromisza G. a 26., Vas a 30., Németh P. a 32., Boromisza D. a 36. percben.
Piros lap: Tatai a 13. percben.

Hozzászólások

http://queenscityultras.blogspot.hu/2014/12/ujra-futsal-meccsen.html
Pedro2014. december 09. 21:50
Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook