Megalakult a VEDAC Dobóakadémia

Országos hírű elismerést kapott a VEDAC: Dobóakadémia alakult Veszprémben, mely hosszú távon biztosíthatja a klub nemzetközi szintű eredményességét.

Hétfő délután a veszprémi városházán tartott sajtótájékoztatón hivatalosan is bejelentették, hogy a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) dobó szakosztálya ezentúl akadémiaként működik tovább. Az atlétika sportágban a Németh Pál Dobóakadémia (Szombathely) és az ARAK Utánpótlás Akadémia (Székesfehérvár) után a VEDAC a harmadik magyarországi atlétikai klub, aki az Akadémia címmel büszkélkedhet.

Porga Gyula Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a sajtótájékoztatón megjelenteket: Gyulai Miklóst, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökét, Németh Attilát a Veszprémi és Egyetemi Diák Atlétikai Club ügyvezető igazgatóját, a VEDAC elnökségének megjelent tagjait, edzőit és sportolóit.

 
Gyulai Miklós és Porga Gyula

- Nagy örömömre szolgál, hogy a mai napon arról a jó hírről kell tájékoztatnunk a közvéleményt, hogy immáron hivatalosan is megalakult a VEDAC Dobóakadémia. Sikerének garanciája a klubbon belül elvégzett kemény és eredményes munka. Mind a város, mind a klub vezetősége, edzői és sportolói büszkék lehetnek erre – méltatta az eseményt Porga Gyula, és elégedettségét fejezte ki, hogy a veszprémi atlétika teljesítményeit mások is elismerik, és tájékoztatott arról, hogy a következő években megvalósuló infrastruktúrális fejlesztések is hozzá fognak járulni a magyar sport sikereihez.

Gyulai Miklós, MASZ elnöke hivatalosan átadta az Akadémia alapításának oklevelét Németh Attila ügyvezető igazgatónak.

- Nagy öröm az egy szövetségi vezető számára, ha kimagasló eredményeket egy Akadémia létrehozásával tudja megkoronázni. A 2012-es Londoni Olimpia után a Magyar Atlétikai Szövetség új útra lépett, melynek következtében egy új szakmai vezetés és új támogatási rendszer állt fel a szövetségnél – tájékoztatott Gyulai Miklós.

- Magyarországon felismerték, hogy a kiemelkedő olimpiai teljesítményeket támogatni kell, és a korábbi tervekből immár valóság lett, mégpedig olyan formában, hogy az atlétika is bekerült a kiemelten támogatott sportágak közé. Az új szakmai stáb elsődleges céljának tekinti az eredményes sportolók kiemelt támogatását, amelynek megvalósítására jött létre az Akadémiai Program, amelyhez a VEDAC az országban harmadikként csatlakozott. Az Akadémia fennállását nem kötöttük konkrét eredményekhez, de szeretnénk, ha a támogatás segítséget nyújtana abban, hogy Rióban majd Tokióban az Olimpiai Játékokon a VEDAC kiválóságai képviseljék hazánkat – zárta szavait a szövetség elnöke.

Ezt követően Németh Attila, a VEDAC ügyvezető igazgatója egy prezentációban mutatta be a klub és a dobóakadémia jelenlegi működését, struktúráját, a következő évek feladatait. Fontosnak tartja, hogy a klub megőrizze sokoldalúságát, és bízik abban, hogy a dobó szakág kiemelkedő sikerei mellett a futó és az ügyességi szakág is jó eredményeket érjen el.


Németh Attila

- A klub újonnan megválasztott elnökségében városi és egyetemi vezetők is feladatot vállaltak, továbbá helyi cégvezető és jogász is erősíti a menedzsmentet, mellyel a modern kor kihívásainak eleget fog tudni tenni a klub – magyarázta az ügyvezető.


Kiss Balázs olimpiai bajnok

A Dobóakadémia megalakulása kapcsán az elődök munkásságát is méltatta az ügyvezető. Kiemelte Kiss Balázs olimpiai bajnok kalapácsvetőt, valamint Szabó Ernő mesteredzőt, aki az akadémia jelenlegi vezetői közül többeknek is a nevelőedzője volt.


Szabó Ernő mesteredző

- Az Akadémia vezetője az athéni kalapácsvető olimpikon Tudja Julianna, a szakmai munka irányítását és a nemzetközi szintű versenyzők felkészítését Zentai Tibor edző végzi, nekem pedig gazdasági vezetőként a pénzügyi stabilitás és működés lesz a feladatom. A Dobóakadémia feladatának tekintjük a nemzetközi színvonalú eredményeket elérő sportolók felkészítése mellett az utánpótlás korú sportolók felkutatását és az atlétikai pályára becsalogatását. Zentai Tibor edző a nemzetközi szintű atlétákkal foglalkozik, a közvetlen utánpótlással Páli Viktor foglalkozik, a tehetséges gyerekek felkutatásáért pedig Esső András a felelős – mondta el a klub ügyvezetője.


Zentai Tibor

A szakmai stáb már egy éve dolgozik a Dobóakadémia stabil alapjainak megteremtésén, Páli Viktor kezei közül már ez idő alatt is kerültek fel sportolók Zentai Tibor irányítása alá, és Esső András munkájának köszönhetően már több mint 100 iskolás gyermek jár heti rendszerességgel atlétikai foglalkozásokra, közülük kerülhetnek ki a jövő bajnokai. Zentai Tibor és Tudja Julianna munkája pedig a következő évek világversenyein tovább kamatozhat, négy sportolójuk – Orbán Éva, Hudi Ákos, Pásztor Bence és Fertig Fruzsina – is készül az idei évi világbajnokságra és a 2016-os Riói Olimpiára.
A VEADAC idén ünnepli megalakulásának 25 éves évfordulóját, így az Akadémia megalakulása méltó indítása lehet a jubileumi évnek, melynek apropójából ünnepi közgyűlést, rendezvényeket, kiállításokat és sajtóeseményeket kívánnak szervezni.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook