A rutinjuk révén célba érhetnek

Nem a legjobb előjelekkel várja a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a Falco KC Szombathely II. elleni február 7-én (szombat, 16 óra) tartandó csatát, ám Oltárczy Mátéék persze a vasi megyeszékhelyen is nyernének.

A kosárlabda NB I/B Nyugati-csoportjának tizennegyedik fordulója előtt a mieink - nyolc győzelemmel és öt vereséggel - negyedikek, míg az ellenfél öt-hetes mutatóval nyolcadik. Ha a tabellára pillantunk, láthatjuk, hogy rendkívül kiegyenlített a mezőny: a harmadik és a kilencedik helyezett között szinte minden megtörténhet, a feleket csak néhány pont választja el egymástól. Kováts Viktorék vereséggel „készültek” a derbire, legutóbb a Metal-Work Bonyhádi KSE ellenében kaptak ki (99-86). Az éllovas otthonában majdnem meglepetést okoztak, a vetélytársat nagy csatára késztették. Petőfi Áron vezetőedző a párharc után dicsérte is az övéit, lévén, az évad egyik legjobb produkciójával szolgáltak. Csakhogy a döntő pillanatokban hibáztak. A Simon Kristóf, Bazsó Brunó és Karagity Milán nevével fémjelzett, múlt héten idegenben diadalmaskodott szombathelyiek ellen sem lesz könnyű dolguk, de hallgassuk inkább Petőfi-edzőt.

- Kámán Tamásnak, a liga talán legsokoldalúbb sportolójának Bonyhádon kifordult a bokája, amire az egyik hétközi tréningen rásérült. Rá két-három hétig nem számíthatok, Vertetics Ádámra pedig még tovább. Karmesterünk a keddi gyakorláson „beleszaladt” egy vétlen pofonba, s az ütés oly’ szerencsétlenül érte, hogy eltörött az állkapcsa. Az orvosok másnap megműtötték - a közönség-kedvenc vasárnapig marad kórházban. Ha idevesszük az év elején eligazolt Farkas Attilát, illetve a sorainkból távozott Czakó Tamást és Takács Andrást, a Falco II. felett aratott őszi, 98-85 arányú sikerünkből hétvégén az akkori kezdőötösünk - s ha az átlagokra gondolunk - 65 pont hiányzik. Szerencsére idén bő kerettel dolgozhatok, Novák Patrik mind jobb formát mutat, de ez a veszteség érzékenyen érinthet bennünket. A kialakult helyzetben Oltárczyra, Kovátsra és Gáll Dominikra a korábbinál több szerep és teher hárul, bizonyíthatják, hogy együttesünk hasznos tagjai. Most némiképp módosul a hadrendünk, ám én így is hiszek a diadalunkban. Tapasztalatunk, taktikai arzenálunk és fegyelmezett csapatmunkánk révén célba érhetünk, más kérdés, hogy nem számítok sétagaloppra. Az A-csoportos „nagytestvér” 23 éven aluli tehetségeit tömörítő gárda hajtós, gyakran egész pályás letámadással próbálkozik, ráadásul mostanság jó formában van. A szezonban megverték már a Bajai Bácska FKE-t (őket éppenséggel oda-vissza), az Oroszlányi SE Lions-t és a Széchenyi Egyetem Győri KC-t, míg a bonyhádiaktól és a Motax Concordia KC Pápától épphogy kikaptak. Ha nem koncentrálunk kellően, aligha kontrollálhatjuk a játékot. A védekezésen nagy hangsúly lesz, miközben több kiemelkedő egyéni teljesítményt is feljegyeznék.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook