Nagy László a sportban és az életben is bombaformában

A Bomba! Energy Drink Kft. szponzorációs együttműködést kötött Nagy László kézilabdázóval, az MKB Veszprém játékosával, akit két éve a világ legjobbjának választottak.

Az együttműködés keretében bejelentett nyereményjáték fődíjaként, a szerencsések Kölnben, testközelből izgulhatják végig a Final Four döntőjét. Nagy László energikus életet él, a sportkarrierje és családja mellett az utánpótlás nevelést is szívügyeként tekinti, így idén már hetedik alkalommal szervezi meg a nyári szünidőben gyerekeknek szóló kézilabdatáborát

„Örültem a Bomba! megkeresésének, hiszen egy sportoló számára nagyon fontos, hogy mindig százszázalékos teljesítményt nyújtson: ezt az elkötelezett szponzorok nagymértékben segítik, hiszen általuk tudunk kizárólag az eredményeink javítására összpontosítani, minden más tényezőt háttérbe szorítva - mondta el a támogatás kapcsán Nagy László. „Az élsport mellett, sokszor a saját életünk kicsit rohanósra sikerül. Nálunk például a családi bázis Budapesten van, Debóra lányom itt jár iskolába és én ingázom Budapest és Veszprém között - edzések, meccsek, utazások függvényében naponta esetleg kétnaponta. De szerencsére nem élem meg fárasztóan ezeket az utazásokat. Az egészséges életmód azonban elengedhetetlen mindehhez, így igyekszem sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztani, illetve halat enni, a megfelelő folyadékbevitel és vitaminfogyasztás mellett.”

A fiatal generáció felkarolása, felelősségteljes és tudatos támogatása, nevelése személyes szívügyem. Azt gondolom, hogy az eddig elért eredményeim is erre köteleznek. Nagyon szeretek gyerekek társaságában lenni, nem véletlen, hogy idén már a 7. Nagy László Nemzetközi Kézilabda Tábort rendezem. Amire nagy hangsúlyt fektetek az utánpótlás nevelésben, az a gyerekek hozzáállása: alkalmazkodás a társakhoz, tolerancia, elfogadás. Ezek után jöhet csak a szakmai képzés.” - folytatta a sportoló.

A támogatást a Bomba! marketing igazgatója, Katona Balázs jelentette be, e mellett pedig a cég új ízesítésű, C-vitaminnal dúsított tavaszi termékét is megismerhette a nagyközönség:

„A kézilabda hazánk egyik legjobb eredményekkel büszkélkedő csapatsportja. A sportág további fejlődéséhez is szeretnénk hozzájárulni ezzel a támogatással, amihez nem választhattunk mást, mint Nagy Lászlót, korunk egyik kiemelkedő kézilabdázóját és sportemberét. Nem csak az eredményei, de a személyisége miatt is választottuk őt, hiszen példaértékű, ahogyan a jövő sportnemzedékének útját egyengeti ” - mondta el a Bomba! marketing igazgatója, Katona Balázs.

„Szeretnénk segíteni abban, hogy a kiemelkedő egyéniségek mindinkább a céljaikra tudjanak koncentrálni. Eddig főleg az extrém sportok és az autó-motor sportok álltak közel hozzánk, de immár a látványsportok felé is szívesen nyitunk. Néhány éve megkezdett stratégia újabb lépcsőfoka ez a mostani szponzoráció” - tette hozzá Katona Balázs.

Nagy László hazánk legismertebb és egyik legeredményesebb kézilabdázója: kétszer választották meg Az év magyar kézilabdázójának, 2012-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet, és ugyanebben az évben a világ legjobb kézilabdásának is megválasztották (Handball Planet). A kétszeres magyar bajnok és magyar kupagyőztes sportoló, 2013-ban tagja lett a férfi kézilabda-világbajnokság All-Star csapatának, a Barcelona színeiben pedig kétszeres Bajnokok Ligája győztes. Nagy László a magyar kézilabda válogatott tagja, kétszeres olimpiai 4. helyezett sportoló, akinek az egész világon ismerik a nevét.

A cég legújabb terméke, az új málna ízű Bomba! különlegessége, hogy 500 mg C-vitamint tartalmaz - ilyen mennyiségű C-vitamin semmilyen más Magyarországon forgalomba hozott energiaitalban nem található. Hatóanyaga az aszkorbinsav (C-vitamin), mely egy vízben oldódó, antioxidáns tulajdonságú vitamin. Az aszkorbinsav számos alapvető élettani folyamathoz (pl. hormonok előállítása, vas felszívódása, csontok, fogak, és porcok felépítése, sebgyógyulás, és a hajszálerek megfelelő átjárhatóságának fenntartása) nélkülözhetetlen. A Bomba! azért döntött a málnás ízesítés mellett, mert hazánkban évek óta hagyományosan, az egyik legkedveltebb íz a málna: a szörp kategóriában kimagaslik az értékesített mennyiség.

Az energiaital-gyártó a szponzoráció bejelentése után, még egy meglepetést tartogatott a sportág szerelmesei számára: a cég Facebook oldalán indult egy nyereményjáték is, Nagy Lászlóval a fókuszban. Akik részt vesznek a játékban, azok kétfős utazást nyerhetnek teljes ellátással Kölnbe, a Final Four döntőjére. A nyerteseket, maga a sportoló kíséri majd el az izgalmas útra.

További információk:
http://www.bomba.hu/
https://www.facebook.com/bomba.fanclub