VEDAC: a városi identitás része

A tavalyi és az elmúlt 25 év legjobb sporteredményeit is felelevenítették, díjazták a VEDAC ünnepi küldött közgyűlésén.

A Városi Művelődési Központ (VMK) felújított otthonában, Jubileumi közgyűlés keretében ünnepelte megalapításának 25. évfordulóját a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) június 21-én.

A Dohnányi Ernő Zeneművészeti Szakközépiskola előadásával kezdődött a közgyűlés programja, majd Porga Gyula, Veszprém Megyei Jogú Város polgármestere mondott köszöntőbeszédet. A város első embere bensőséges beszédében kiemelte, hogy a VEDAC a város egyik büszkesége, a városi identitás része, ahova jó tartozni.

A klub ügyvezető igazgatója, Németh Attila megköszönte a VEDAC egykori és jelenlegi sportolóinak, edzőinek, vezetőinek munkáját, akik hozzájárultak az elmúlt 25 év sikereihez.

A küldöttek elfogadták az elnökség 2014. évi beszámolóját és az előterjesztett alapszabály módosító javaslatokat, köztük a Szabó Ernő díj megalapítását. A VEDAC egykori kalapácsvető mesteredzőjéről elnevezett díjat az egyesület működése, tevékenysége, hírnevének és megbecsülésének növelése terén kiemelkedő érdemeket szerzett személyek munkájának elismerésére alapították. A díjazottak személyére javaslatot minden év március 31-ig lehet tenni, a Szabó Ernő díj átadására a sportegyesület küldött közgyűlésén, ünnepélyes keretek között kerül sor.

A küldöttek Szabóné Harlai Katalint Felügyelő Bizottsági taggá választották, aki elhunyt férje emlékét ápolva rendszeresen segíti a VEDAC rendezvényeink lebonyolítását. A dobóversenyeket gondos munkával készíti elő, majd versenyelnökként koordinálja. Aktívan részt vesz a Balaton Bajnokság lebonyolításában is a dobószámok vezetőjeként.

Németh Attila gratulált az idei Csapatbajnokság elődöntőjében második helyen végzett csapatnak, és sok sikert kívánt a sportolóknak és edzőknek az idei évi megmérettetésekhez. Bemutatták a klub új honlapját is.

Az ünnepi program részeként a Campfire zenekar szórakoztatta a megjelenteket, az együttes dobosa Juhász András, a VEDAC atlétája.

A klub elnöksége elismerte a 2014. év legjobb sporteredményeit, a sportolók és edzők munkáját, majd pedig az elmúlt 25 év legkiemelkedőbb sportolói és sportvezetői tevékenységeit köszönték meg. Külön díjazták a 25 éve tagsággal rendelkezőket, az olimpikonokat, a világversenyeken döntős atlétákat. A klub előző elnöke, Göttlinger László nagy taps keretében vehetett át elismerést.

Az ünnepi programot egy állófogadás zárta, melynek keretében felvágták a 25 éves VEDAC születésnapi tortáját.

A VEDAC következő nagy eseménye az 57. Nemzetközi Atlétikai Balaton Bajnokság, melyet június 7-én, vasárnap rendeznek a veszprémi stadionban.

galeria_550

Képgaléria