Mountain bike diákolimpia bajnoki címekért versengenek

A Kolostorok és kertek völgye ad otthont a 2014/2015-ös tanév Mountain Bike Diákolimpia® Országos Döntőjének. Az idei évben új szisztéma szerint, a Magyar Kerékpársportok Szövetségének gondozásában, kétszintű rendszerben kerül megrendezésre a verseny.

A veszprémi áprilisi területi döntőhöz hasonló versenyek mellett még hat helyen, Bükkszentkereszten, Csömörön, Nagykovácsiban, Salgótarján, Sopronban és Szegeden mérkőztek meg a gyerekek az országos döntőbe jutásért. A területi döntőkön összesen 350 fő nevezését regisztrálták, akiknek nagy része a nem igazolt versenyzők közül való, azaz a B kategóriából került ki. Közülük az első hat helyet megszerzett versenyzőnek van lehetősége részt venni az országos döntőn.

A diákolimpia versenyszámai is a nyugati és a hazánkban nemrég elterjedt példa alapján került összeállításra, vagyis először egy ügyességi pályát teljesítenek a versenyzők, majd az ott gyűjtött hibapontokat másodpercbüntetésre váltva indulnak a körversenyen.

"Az idei Mountain Bike Diákolimpia több szempontból is különlegesnek mondható, hiszen az újonnan létrehozott rendszer mindamellett, hogy lefedi a teljes országot, strukturált és bővíthető is. Mivel a Diákolimpia a köztudatba és az iskolai közösségekbe már jól bevezetett fogalom, ezért a sorozat jó lehetőséget nyújtott arra, hogy ezen keresztül népszerűsítsük országszerte a hegyikerékpározást, bővítsük az utánpótlás tábort" - mondta Tóth András, a Mountain Bike Diákolimpia koordinátora és a június 6-i veszprémi országos döntő főszervezője, majd így folytatta:

A veszprémi országos döntő indulói létszáma várhatóan a tavalyit is túlszárnyalja: a rendezők az előzetes becslések alapján több mint 200 főt várnak június 6-án a Kolostorok és kertek völgyébe.

További információk és nevezés a www.bringasport.hu vagy www.mtbsuli.hu oldalon találhatók.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook