Mindenkinek megvan a helye

Jó úton jár a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém, a csapat megnyerte a felkészülési időszak első felmérőjét, a pápai Balogh József-emléktornát, de már nyakukon az újabb, szeptember tizenegyediki hazai viadal.

A mieink a pápai seregszemle egyik elődöntőjében a végül harmadikként zárt Soproni MAFC-NyME-vel vetélkedtek, s 87-73-ra győztek (legjobb dobók: Puszta 24, Körtélyesi 20, Kámán 10). A mérkőzés első félidejében még nem volt igazi a Vertetics Ádámot nélkülöző együttes játéka, ám fordulás után úrrá lettek az időnkénti nehézségeken, így feljavult a védekezésük is. A fináléban - a másik ágon a Falco KC Szombathely II-t „elintéző” - Motax-Concordia KC Pápával találkoztak, s ahogy arra számítani lehetett, a megyebeli riválissal parázs csatába bonyolódtak. A gárda védő- és támadójátékában is akadtak hibák, előfordultak kisebb hullámvölgyek, de az elszántság, az akarat minden gondon átsegítette őket (79-70, l.d.: Kámán 22, Körtélyesi 20, Puszta 10, Novák 8).

- Az augusztus közepén kezdődött felkészülési időszakban ezek voltak az első összecsapásaink, s mindent egybevetve elégedett vagyok a mutatott formánkkal – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Az első helyezés okán jár az elismerés a srácoknak, büszke vagyok rájuk, de senkit sem szeretnék kiemelni, vagy megdorgálni. Az aranyérem a csapat jutalma. Szervezettek voltunk, a kosárlabdázóim odatették magukat, az újak beépítése rövid idő alatt megoldódott. Nem érződött rajtunk összeszokatlanság, Sipos Ádámék jól megértették egymást a pályán. A döntőben is kézben tartottuk az irányítást. Fizikailag jól bírtuk a párharcokat, miközben dicséretes dolgokat is láttam. Ám van javítanivalónk is, a produkciónk még nem elég pörgős. Az ilyen seregszemlék azért vannak, hogy gyakoroljunk, felmérjük, hogy valójában hol tartunk.

Simon Lászlóék remélik, hogy a pápai rendezvény pozitívumait magukkal viszik a szeptember 11-én és 12-én tartandó veszprémi HOYA-tornára. Gárdánk az első nap, 17 órakor a Széchenyi Egyetem Győri KC-val mérkőzik, majd a négyszereplős tesztverseny megnyitójára kerül sor, amit a Motax-Concordia KC Pápa–MTK Törökbálint derbi követ. Másnap a veszprémiek 9 órakor a pápaiakkal, míg 19 órakor a törökbálintiakkal néznek farkasszemet. Az eredményhirdetést fél kilenckor tartják.

- Az itthoni tornára még jobban felkészülünk, az alapozó időszakból újabb hét lesz mögöttünk. A veszprémi programot is gyakorlásként fogjuk fel, ám a szurkolóink miatt azért van rajtunk némi eredménykényszer - közölte a tréner. Ezúttal is mindenkinek lehetőséget adok, mert a gépezetben az összes sportolónknak megvan a helye. Közben próbáljuk kijavítani a hibákat, s továbbfejleszteni a játékunkat. Szerintem fokról-fokra lépdelünk, erővel is mind jobban bírjuk a fellépéseket. Ugyanakkor továbbra is vallom: nem szabad elbíznunk magunkat. Sok munka és alázat kell még ahhoz, hogy a másodosztályban elérjük a céljainkat.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook