Debütálás a címvédő ellen

Jó előjelekkel várja a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém az NB I/B Nyugati-csoportjának rajtját, az október másodikán (péntek, 17 óra) a Metal-Work Bonyhádi KSE-t fogadó csapat a felkészülés során szépen muzsikált.

Kosárlabdázóink sikeresen zárták az alapozást, augusztus közepétől minden az előzetes terveik szerint alakult. A megerősített keretű – Simon Lászlóval és Körtélyesi Gergellyel kiegészült – együttes első lett a pápai, a veszprémi és a győri teszttornán, úgy, hogy valamennyi fellépését megnyerte. Az újonnan igazoltak beépítése rövid idő alatt megtörtént, a „régi bútordarabokkal” hamar megértették egymást a pályán, ahol idővel mind összeszokottabban mozogtak. A holt idény mérkőzésein általában kézben tartották az irányítást, s mert az erőgyűjtés során sokat dolgoztak, fizikailag is jól bírták a párharcokat. Ezen találkozók hasznosak voltak, lévén, egyre gördülékenyebb lett a támadó- és agresszívabb a védőjátékuk. Mérész Csaba vezetőedző mindenkinek megtalálta a helyét a gépezetben, így a közösség tagjai mostanra precízen tudják a feladatukat. Ennek is tudható be, hogy az ellenfeleik zömét hatvan pont környékén tartották.

- A srácok az elmúlt másfél hónapban odatették magukat, végig becsülettel dolgoztak. A tornák megmutatták, hogy valójában hol tartunk. A látottakkal annak ellenére vagyok elégedett, hogy kisebb pontatlanságokat még most is vélek felfedezni a támadásainkban és a védekezésünkben. Ezen hibákat még az utolsó pillanatban is megpróbáljuk kiküszöbölni - mondta Mérész-edző.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

- Már tavasszal elkezdtük építeni a mostani csapatot, akkor még „csak” az alapokat raktuk le - folytatta Naményi Miklós, a sportkört működtető Veszprém Kosárlabda Kft. ügyvezetője. Trénerünk nyáron az alkalmazandó stratégiánkon dolgozott, ennek is köszönhető, hogy egy tudatos, szakmailag jól felépített közösséget láttam viszont a felkészülés során. Egyértelmű: továbbfejlődött a produkciónk, a sikerek mögött a teljes alakulat van. Jó az öltözői hangulat, sportolóink egy hullámhosszra kerültek, egymásért is harcolnak a küzdőtéren. Nem vitás, előrébb akarunk végezni a pontvadászatban, mint legutóbb. Ám nem szabad elbíznunk magunkat, sok munka és alázat kell még ahhoz, hogy a másodosztályban elérjük a céljainkat. Pénteken is szeretnénk a híveink kedvében járni, ám a címvédő ellen nehéz dolgunk lesz.

A bonyhádiak az előző kiírásban ősszel (65-85) és télen (86-99) is legyőzték a mieinket. Mint megtudtuk: nemrég több fiatalt építettek be a soraikba, sokat dolgoztak, hogy ez minél gördülékenyebben menjen végbe. Ezúttal szerényebbek náluk az elvárások: a kiegyenlített, tizenkét szereplős csoportban - ahogy Vertetics Ádámék - a legjobb négy közé jutnának. Úgy gondolkodnak, hogy miután tavaly is győztek a bajnokság elején a királynék városában, ez most is sikerülhet nekik. Hangsúlyozták: diadallal kezdenék a szezont.

Ám ehhez minden bizonnyal a vendéglátóknak is lesz egy-két szava…

A HOYA-Pannon Egyetem Veszprém a közelmúltban meghosszabbította együttműködési megállapodását a HOYA Lens Hungary Zrt.-vel és a Kinizsi Bank Zrt.-vel. Ezen túlmenően további partnerekkel folytatnak biztató tárgyalásokat - hogy a jövőben még kiszámíthatóbb körülmények között működhessen a klub, amely a honlapján bérletrendelési akciót indított.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook