Nyolc díjat kapott a VEDAC

Szinte minden kategóriában volt VEDAC-os díjazott a Veszprém Agórában rendezett sportévnyitón, ahol a 2015-ös év legjobb sportteljesítményeit ismerték el.

Idén új helyszínen, a Veszprém Agórában rendezték a hagyományos sportévnyitót, ahol a 2015-ös évben kiemelkedően teljesítő utánpótláskorú és felnőtt veszprémi sportolókat, edzőket, sportvezetőket, csapatokat díjazták. Porga Gyula polgármester köszöntője után következett az elismerések átadása.

Veszprém Város Sportjáért emlékplaketteket vehetett át Kungl József, a VEDAC edzője, nyugdíjas testnevelő tanár, aki évtizedekig a Simonyi iskolában tanított, a mai napig aktív atlétaedző. Országos bajnok, válogatott és világversenyeken részt vevő magasugrói, távolugrói és gátfutói voltak. A Köztársaság Kupa atlétikai verseny főszervezője és életben tartója, a rendezvény 2015-ben bekerül a veszprémi települési értéktárba.

A szenior sportolók között elismerték Gosztolai Mária (edzője: Páli Viktor) és Benes Magdolna (edzője: dr. Horvátth Márton) teljesítményét. Gosztolai Mária a lyoni XXI. Szenior Atlétikai Világbajnokságon a W65-ös korosztályban súlylökésben és diszkoszvetésben bronzérmet szerzett, a Tatán rendezett Speciális Dobószámok világbajnokságán három aranyérmet nyert. Benes Magdolna szintén a lyoni világbajnokságon ért el kimagasló eredményeket: A W60-as korosztályban kalapácsvetésben és nehéz-kalapácsvetésben is világbajnok lett, a tatai Speciális Dobószámok Világbajnokságán pedig öt aranyérmet nyert.

Az év veszprémi sportpillanata kategóriában, a HajráVeszprém.hu és a vehirsport.hu portálokon leadott voksok alapján a közönségdíj harmadik helyezettje Pásztor Bence lett az U23-as Eb-n szerzett bronzérmével.

2015-ben nyújtott teljesítménye elismeréseként díjazásban részesült a VEDAC atlétája, Kéri Bianka (edzője: Tóthné Stupián Anikó), aki a felnőtt Országos Bajnokságon 400 és 800 méteren is bajnoki címet szerzett, valamint az Utánpótlás Európa-bajnokságon a 11. helyen végzett.

Az év női sportolója kategóriában két harmadik helyezettet hirdettek a VEDAC kalapácsvetője, Orbán Éva (edzője: Zentai Tibor) és futóként a VEDAC-ot is erősítő, a Veszprémi Triatlon Egylet duatlon-triatlonistája, Brassay Réka (edzője: Koós-Hutás László) személyében. Orbán Éva a téli dobó és a nyári felnőtt országos bajnokságot is megnyerte, a felnőtt világbajnokságon pedig 28. lett.

A legjobb férfi sportolónak – akárcsak egy évvel ezelőtt – idén is a VEDAC kalapácsvetőjét, Pásztor Bencét (edzője: Zentai Tibor) választották. Az Utánpótlás Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, a Magyar Atlétikai Szövetség az év férfi utánpótlás atlétájának választotta, valamint a felnőttek között is bizonyított: az országos bajnokságon második lett, részt vehetett a felnőtt világbajnokságon is, ahol a 28. helyen végzett.

A csapatok külön versenyében a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém férfi kosárlabdacsapatával megosztva végzett a harmadik helyen a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club, amely a csapatbajnokság összesített csapatversenyében ötödik, a klubok önálló teljesítménye alapján pedig első helyen végzett.

Az eseményen először mutatták be hivatalosan a Balaton Bajnokságon készült promóciós videót, mely „A sportok királynője a királynék városában” címet kapta.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook