A rossz idő ellenére több ezren tekertek a Balatonnál a hosszú hétvégén

A zuhogó eső ellenére is 2600 kerékpáros tekert a Balaton körül a Nyitott Balaton legnagyobb sporteseményén a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonon.

A szervezők napok óta esőre készítették fel a résztvevőket Magyarország egyik legnagyobb létszámú kerékpáros túráján, a McDonald’s BringaMánia Tour de Balatonon. Bejött az időjárás előrejelzés, hiszen a reggel hat órás rajttól fogva, egészen kora délutánig folyamatosan zuhogó esőben tekertek az elszánt túrázók. Délután 3 órakor viszont verőfényes napsütés és kellemes meleg szellő fújt el minden rosszkedvet a Balaton mellől.

A többség kihívásnak tekintette ezt a napot, és nem nagyon bánkódtak az eső miatt. Mi sem jobb bizonyíték erre, mint az, hogy az előnevezők 90%-a a szűnni nem akaró eső ellenére is rajthoz állt.

Már az előnevezésnél látszott, hogy óriási az érdeklődés a túra iránt, de a várakozásokat is fölülmúlva, 1000 túrázó vágott neki a 206 km-es nagy körnek és 300 bevállalós bringás a Balaton_146-nak, nem törődve a kiadós esővel. A főként hobbi kerekesekből álló bringás csapat 6 órakor indult el hosszú útjára Fonyód felé. Ekkor már mindannyian tudták, hogy kihívásokkal teli nap vár rájuk. Délután 3 óráig maradt a csapadékos idő, a megváltó napsütés csak a távok végére jutott.

A Balaton_206 távot a legnyugodtabb tempóban teljesítők este 9 óra után értek be – ők összesen több mint 15 órát töltöttek nyeregben ezen a napon. A célban óriási hangulat fogadta a különböző távokról érkező, hős kerékpárosokat, ahol mindenkinek a nyakába akasztották a McDonald’s BringaMánia Tour de Balaton emlékérmét.

A Balaton_86, vagyis a keleti medence kerülés résztvevői létszáma tavalyhoz képest annyira megemelkedett, hogy az ezer bringás csak három zsúfolt kompra fért fel, amikor átkeltek Szántódról Tihanyba.

A McDonald’s BringaMánia program és a Tour de Balaton esemény egyik fontos célja a családok, ezen belül is elsősorban a gyermekek aktív életmódra ösztönzése. Ezért is jelentett kifejezetten nagy örömöt a szervezők számára, hogy az eső ellenére is több mint háromszázan vágtak neki kisebb gyerekekkel a Rádpusztára vezető Balaton_32 és a balatonföldvári Balaton_6  túráknak. Ugyan a rajt-cél területre tervezett családi programokat elmosta az eső, de az esti sorsolás előtt már hamisítatlan piknik hangulat uralkodott a Keleti Strandon. A túrázók közül a legszerencsésebb egy 160 ezer Ft értékű kerékpárt vihetett haza a Bringaland Kerékpárbolt jóvoltából. A kerékpár mellett Eisberg, Mary-Ker Pasta, Kényelmes utazás, Michelin, és természetesen McDonald’s BringaMánia ajándékcsomagok találtak gazdára.

Az idei évben másodszor került sor jótékonysági nevezők indulására is a Tour de Balatonon. Idén összesen tizenöt bringás nagykövet vett részt az eseményen, akik közösen több mint 3 millió forintot gyűjtöttek össze a Ronald McDonald Gyermeksegély Alapítvány javára. Az Alapítvány - mely beteg gyermekeknek és családtagjaiknak nyújt otthont távol az otthontól a kicsik elhúzódó kórházi kezelése alatt - a minden várakozáson felüli összeget a budapesti Ronald Ház felújítására fordítja majd

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook