Lantai Lili újra Magyarország Tájékozódási Futó Diákolimpiai Bajnoka

Heves megyében került megrendezésre a 2015/2016. tanévi tájékozódási futó diákolimpia országos döntője.

A rövidtávú versenyszám pályáit Eger történelmi belvárosában, részben a vár érintésével tűzték ki a szervezők. A kanyargós, szűk utcákon, átjárókon, és az Eger-patakon átívelő hidakon való áthaladás után az impozáns Dobó-téren felállított célkapuba érkezett meg a félezernél is több diákolimpiai döntős. A sprint futamon Országos Diákolimpiai Bajnoki címet érdemelt ki Lantai Lili, a Hriszto Botev Általános Iskola tanulója, aki tavalyi győzelmét megismételve állhatott újra a dobogó legfelső fokára a II. korcsoportos lányok között.


Fotó: Győry Tünde

A szombat délutáni váltó versenyen a megyei összeállítású csapatok küzdöttek meg egymással ugyanezen a kitűnő városi terepen. A nagyszámú csapat között két jó eredmény született, Veszprém megye I. sz. női és férfi váltója is bekerült a legjobb 8 közé.

Vasárnap már egy klasszikus erdei terepen kellett bizonyítaniuk az országos döntő résztvevőinek. Felsőtárkányban egy nehéz, rendkívül mély metsződéseket és sok szintkülönbséget tartalmazó Bükk-hegységi területen állt rajthoz a mezőny a normáltávú versenyszámban, ahol újabb remek eredményeket értek el a megyei általános és középiskolás tanulók, köztük két dobogós helyezéssel: Lantai Lili az előző napi sikerét megtoldva egy ezüstérmet, míg Mérő Dominika kiélezett küzdelemben bronzérmet szerzett a saját korcsoportjában.


A tájfutó diákolimpia országos döntőjében egyéniben 1-6. helyezést elérő gyerekek balról jobbra: Angyal Dániel, Mérő Dominika, Bálint Benedek, Lantai Lili, Bácskai Eszter, Gaschler Emma, Bálint Gergő

A gazdag kísérő programokkal színesített, tartalmas hétvége eredményei alapján idén egy országos diákolimpiai arany- és ezüstérmes, egy bronzérmes, valamint öt további kiemelten sikeres tájfutót ünnepelhet Veszprém megye.

Eredmények:

Rövidtáv
1. Lantai Lili (Hriszto Botev Ált. Isk. Veszprém) – NII. korcsoport (49 induló)
5. Gaschler Emma (Szilágyi Erzsébet Ált. Isk. Veszprém) – NII. kcs. (49 induló)
5. Bálint Gergő (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) – FII. kcs. (66 induló)
6. Bálint Benedek (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) – FIV. kcs. (72 induló)

Váltó
A fiúknál 46 csapat közül 6. helyen végzett Veszprém megye I. sz. váltója Bálint Benedek (Báthory István Ált. Isk. Veszprém), Angyal Dániel (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) és Péntek Márton (Lovassy László Gimnázium Veszprém) részvételével. A lányoknál 35 csapat közül a 7. helyre futott be a Mérő Dominika (Vetési Albert Gimnázium Veszprém), Pegán Ágnes (Bródy Imre Gimnázium Ajka) és Lantai Anna Boróka (Hriszto Botev Ált. Isk. Veszprém) összeállítású, Veszprém megyei I. sz. váltó.


A normáltávú versenyszámban bronzérmet szerzett Mérő Dominika, valamint Bálint Benedek (6. helyezett, piros felsőben) a IV. korcsoport eredményhirdetésén

Normáltáv
2. Lantai Lili (Hriszto Botev Ált. Isk. Veszprém) – NII. korcsoport (50 induló)
3. Mérő Dominika (Vetési Albert Gimnázium Veszprém) – NIV. kcs. (63 induló)
5. Bálint Gergő (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) – FII. kcs. (67 induló)
5. Angyal Dániel (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) – FIII. kcs. (66 induló)
6. Bácskai Eszter (Fehérlófia Waldorf Iskola Nemesvámos) – NIII. kcs. (60 induló)
6. Bálint Benedek (Báthory István Ált. Isk. Veszprém) – FIV. kcs. (70 induló)

OTP Bank Kupa és Eger Kupa Váltóverseny

Az országos diákolimpiai döntővel párhuzamosan, annak kísérő versenyeként zajlott le az OTP Bank Kupa elnevezésű kétfordulós kiemelt rangsoroló verseny, az első nap rövidtávú, a második nap normáltávú pályákkal, valamint az Eger Kupa Váltóverseny.


A váltóversenyen győztes VHS-csapat: Bálint Bence, Vass Tibor és Németh Zsoltné (Fotó: Bálint Mónika)

A terep és a körülmények azonosak voltak a diákolimpiával, azonban ide bárki nevezhetett. A Veszprémi Honvéd Sportegyesület tagjai számos dobogós helyezést értek el mind az egyéni-, mind a váltó versenyszámban (2 arany, 3 ezüst és 3 bronz egyéniben, valamint egy váltó győzelem és egy 3. helyezés).

Eredmények:

Egyéni
N10D: 2. Etlinger Zsófia
N10DK: 3. Vass Liza
F12C: 1. Gaschler Máté
F14C: 2. Vass Bence
F35BR: 1. Bálint Bence
F45B: 2. Vass Tibor
F70B: 3. id. Vass Tibor
Nyílt Technikás: 3. Lantai Gyula

Váltó
V135: aranyérmes a VHS csapata (Vass Tibor, Németh Zsoltné, Bálint Bence)
V105: bronzérmes a VHS csapata: Baráth János, Gaschler-Gyeviki Nóra, Széplaki Erika

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook