Nyári szünetben sem pihennek

A Veszprémi Honvéd Sportegyesület képviselői az utóbbi időben három megmérettetésen vettek részt, és szerepeltek eredményesen.

Bár a tájékozódási futó országos bajnokságok csak ősszel folytatódnak majd, a „nyári szünet” idejére sem marad versenyzési lehetőség nélkül, aki a sporteredmények, vagy akár a nyaralási lehetőség miatt egy-egy tájfutó versenyt céloz meg hétvégenként az ország különböző vidékein.


12 órásváltó (Fotók: Perczel-Szabó Krisztián, Bálint Bence)

24 órás váltó - 2016. július 2-3. Kab-hegy

A Kab-hegyen került megrendezésre a tájékozódási futó versenyek sorában is különleges kihívást jelentő 24 illetve 12 órás váltó verseny, amelyre csapatban, vagy egyéniben is lehetett nevezni. A stratégiai játéknak is beillő megmérettetésen a rendelkezésre álló idő alatt (12 vagy 24 óra), a csapattagoknak a különböző hosszúságú és nehézségű pályák közül a képességeiknek megfelelőeket kellett kiválasztani és teljesíteni, egymást folyamatosan váltva.

A kereken fél napon át tartó versenyszámban 12 csapat mérte össze az erejét; hármuknak sikerült 15 pályát is teljesítenie hibátlanul este 10 óráig (ez volt a rekord). Közöttük a csapattagok összetett időeredménye döntötte el a sorrendet.

Kiélezett küzdelemben 2. helyen végzett a „Jó reggelt Hódos-ér!” nevű formáció: Bálint Ádám, Angyal Dániel, Bálint Benedek, Tokai-Kiss Bálint és Bálint Bence. A fiúk egyenként közel egy félmaratonnak megfelelő távot futottak.


Balaton-kupa, Bálint fivérek

Balaton Kupa - 2016. július 8-10. Zalaszentgrót - Döbröce

Egy héttel később a zalaszentgróti termálfürdő és belváros, valamint a Döbröce környéki dombság területén rendezték meg a Balaton Kupa országos rangsoroló tájékozódási futó versenyt.

A színes kísérő programokkal tarkított, háromnapos versenyen újabb szép dobogós helyezéseket értek el sportolóink.

Eredmények:
F14B: 1. Bálint Benedek, 3. Bálint Ádám
F40: 1. Bálint Bence


Balaton-kupa, Bálint Benedek

Vértes Kupa - 2016. július 15-17. Tata, Körtvélyespuszta

Tata belterületén, a tó környékén, valamint klasszikus vértesi terepen került sor a következő erőpróbára, a 2016. évi Vértes Kupa háromnapos országos rangsoroló versenyre.

A verseny igazán kemény helytállást igényelt mindenkitől, talán az idei évad legrosszabb időjárását fogták ki a résztvevők: két napon át, kíméletlenül szakadó esőben és viharos szélben kellett a csúszós hegyoldalakon lavírozniuk. Sokat mond, hogy a nevezésekhez képest a mezőnyök egy része el sem indult végül. A helyzeten a célban osztott ajándék fagyi sem javított sokat… Nyilván a szervezők sem ilyen szélsőségesen rossz körülményekre készültek július derekán.

Az egyesületünk képviseletében részt vevő versenyzők azonban nemcsak hibátlanul teljesítették a távokat, de mind az öten kivívták a helyüket a dobogón is.


Vértes-kupa, Németh Zsoltné

Eredmények:
F10D: 1. Bálint Gergő
F14B: 2. Bálint Ádám
F16B: 3. Bálint Benedek
F40A: 2. Bálint Bence
N40A: 2. Németh Zsoltné

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook