A siker lebeg a szemük előtt

Azon lesznek a HOYA-Pannon Egyetem Veszprém aktívái október hetedikén (péntek, 17 óra), az NB I/B Nyugati-csoport negyedik körében, hogy nyerjenek a Tehetséges Fiatalok-Budapest ellen, s kiszolgálják az évadban őket először bíztató híveiket.

Mint ismert: a mieink rosszul kapták el a másodosztályú bajnokság rajtját, előbb az MTK Törökbálint otthonában, a következő fordulóban pedig az Oroszlányi SE Lions-tól kaptak ki a Vetési gimnáziumban - egy zárt kapus mérkőzésen. Hétvégén aztán megtört a jég, a Budafoki KK vendégeként diadalmaskodtak (66-69). Ha Kálló Nándorék nem is könnyen, de megszerezték első szezonbeli győzelmüket. A küzdelmes derbin - még mindig - sok hibával játszottak, nem kevés dobásuk tévesztett célt és a triplakísérletekkel is gyakran meggyűlt a bajuk. Nem voltak mindig taktikusak és fegyelmezettek, a huszonkettedik kerületiek csináltak is egy húsz-kettes rohamot, ám mihelyst feljavult a védekezésük, egy kilenc-huszonnégyes száguldással feleltek erre. Az egyetemisták a végén jobban koncentráltak, a fontos szituációkban megfelelő döntéseket hoztak.

Leendő ellenfelük ellentétes utat járt be a zajló kiírás eddigi játéknapjain. A hazai idénynyitón az Alba Fehérvárt múlták felül (95-55), majd a Bajai Bácska FKE pályáján örülhettek (60-61). Mehmedovic Merin vezetőedző csapata legutóbb otthon kapott ki az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC-tól (66-70). A fővárosiak a zajló sorozatban igazán egységesek, mert Beák Gábor, Somogyfoki Szabolcs, Szabó Domonkos, Kerkai Ákos, Szobi Dániel, Tóth Dávid, Franczva Ádám és Búzás Bence egyaránt sokat tett azért, hogy jelenleg a bakonyiak előtt legyenek a tabellán.

- A tizenkét szereplős blokkunkban egyetlen rivális sem intézhető el egy kézlegyintéssel, a TF-Budapest sem, hiszen már bizonyították: ha hagyják őket, tudnak kifejezetten szépen és jól is muzsikálni – mondta Mérész Csaba vezetőedző. Nehéz csatára számítok, ezért bízom abban, hogy a legutóbbi produkciónk tovább javul. Vannak még tartalékaink. Kizárólag a siker lebeg a szemünk előtt, vagyis újabb skalpot gyűjtenénk be. Arra törekszünk, hogy már a találkozó elején kontrolláljuk az eseményeket, nyomás alatt tartsuk őket, elől és hátul is egységesebbek legyünk náluk. Nem vitás, az eddigiekhez képest csökkentenünk kell az eladott labdáink számát és javítanunk a koncentrációnkon. Szeretnénk dominálni, amihez az kell, hogy gyorsan, erőszakosan és pontosan pattogtassunk. Agresszív védekezéssel, illetve hatékony támadás-befejezésekkel kellő távolságban tarthatjuk őket.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook