Rasmussen: szeretem a kihívásokat

Bízik a további sérülések elmaradásában, de kihívásként fogja fel az ezekkel járó problémákat Kim Rasmussen, a vasárnap kezdődő svédországi Európa-bajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A 44 éves dán szakember együtteséből a múlt heti Kárpát Kupán Kovacsics Anikó vádli-, míg Szucsánszki Zita orrsérülést szenvedett, kettejük közül csak utóbbi bevetésére van esély, bár még bizonytalan a szereplése. Korábban többek között Zácsik Szandra, Tomori Zsuzsanna és Korsós Dorina került ki a keretből sérülés miatt.

"Az élet tele van kihívásokkal, de én szeretem őket. Minden reggel, amikor felkelsz, új dolgokkal szembesülsz, most például Triscsuk Krisztina vállával adódtak gondok" - fejtette ki a szövetségi kapitány a válogatott szerdai sajtótájékoztatóján. Kim Rasmussen hangsúlyozta, nagyszerű játékosok állnak rendelkezésére, s reméli, több sérülés már nem jön közbe.

"Nagyon keményen dolgoznak a lányok minden edzésen. Rendkívül büszke vagyok rájuk a vasárnapi mérkőzés miatt, hiszen két fontos játékos idő közbeni kidőlése után is össze tudták szedni magukat, és öt kulcsember nélkül saját pályáján legyőzte Romániát a csapat. Ez bármelyik válogatottnak büszkeségre adna okot" - utalt a felkészülési torna megnyert fináléjára Rasmussen. Az Európa-bajnokságra előretekintve elmondta, bekövetkezhet, hogy egy jó mérkőzés után egy gyengébb következik, de utál veszíteni, így reméli, hogy ezt tudják a játékosai is, mert ez esetben még keményebb munka következne.

Az MTI kérdésére a szövetségi kapitány elmondta, csütörtökön a KSI SE serdülőkorú fiú csapatával két mérkőzésszerű edzésen készülnek.

"Remek lehetőség lesz, mert a fiúk gyorsabbak, nagyobbak, erősebbek, végig hatalmas nyomást gyakorolnak az ellenfélre. Így végig észnél kell lenniük a lányoknak, a védekezésnek abszolút működnie kell. Mindent ki lehet próbálni ellenük" - hangsúlyozta a kapitány.


Fotó: MKSZ

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte, a világ egyik legjobb edzőjével készülhet a női válogatott. "Az utóbbi hetek, hónapok visszajelzései alapján jó döntést hoztunk Kim Rasmussen júliusi kinevezésével. A bizalmunk töretlen iránta, négy évre biztosan szól, alapvető célkitűzés a 2020-as tokiói olimpia. Ismerve szaktudását, felfogását, biztosak vagyunk benne, hogy minden tornán a maximumot hozza ki az együttesből. Bízunk a jó eredményben" - mondta az elnök.

Hozzátette, a dán szakember azt vállalta, hogy újra felépíti és sikerre viszi a női válogatottat. "Annyit várunk, hogy minden magyar büszke lehessen a női válogatottra. A továbbjutás alapelvárás, és bízunk benne, hogy olyan eredményt tud elérni, amellyel a sportszerető magyar közönség számára sikerül kiküszöbölni a tavalyi csorbát" - utalt az elnök arra, hogy a csapat csak a nyolcaddöntőig jutott a dániai világbajnokságon.

Kocsis Máté kitért rá, Kim Rasmussen a sok sérült ellenére képes visszaadni a lelkesedést és felerősíteni a hitet, amely a válogatott jó szerepléséhez kell.

Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke kitért rá, a négyéves terv első komoly megmérettetése lesz az Európa-bajnokság.

"Nagyon pozitív vagyok, mert olyan fejlődést és fegyelmezettséget láttam a csapaton, amit az elmúlt években nem nagyon" - mondta Pálinger, s hozzátette, nagyon nehéz lesz minden mérkőzés, ráadásul olimpia évében mindig cserélődnek a csapatok keretei.

Görbicz Anita kifejtette, a többi irányító sérülése miatt neki sokkal több munkát kell elvégeznie.

"Remélem, hogy a több készülés segít, hiszen az elmúlt egy-másfél évben jól eldugtam a jó formámat, remélem, hogy ez az Eb jól fog sikerülni. Nagyon fogok küzdeni, harcolni, és mindannyian azon leszünk, hogy büszkék lehessenek ránk" - mondta.

Szekeres Klára hangsúlyozta, a támadó szellemű játékosok sérüléseivel egyre jobban nő a védekezés fontossága.

"Beszéltünk róla, hogy ez teher a vállunkon, de nem félek a feladattól. Az egész csapat készen áll arra, hogy erre fókuszáljon. Felállítottunk egy mércét, ami alá nem adhatjuk, ez nagy segítség lesz" - tette hozzá.

Kiss Éva leszögezte, ő és Janurik Kinga is jó formában véd, és mindkettejükre szükség lesz a hosszú kontinenstorna alatt.

A magyar válogatott jövő hétfőn a cseh, szerdán a dán, míg pénteken a montenegrói együttessel mérkőzik Malmőben a C csoportban, amelynek első három helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar női válogatott 17 fős Európa-bajnoki kerete

Kapusok: Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO)
Jobbszélsők: Bódi Bernadett (Győri Audi ETO), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi KKA), Planéta Szimonetta (Thüringer HC)
Irányítók: Görbicz Anita (Győri Audi ETO), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Dombi Luca (Mosonmagyaróvár), Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Siófok)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok), Schatzl Nadine (FTC Rail Cargo Hungaria)

A svédországi kontinenstornára 16 játékos nevezhető.