A Silkeborg otthonában javíthat a Veszprém

Nagy lehetőség előtt áll a Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában: ha legyőzi a vendég szlovén Celjét, akkor kilenc forduló után az első vagy a második helyen áll majd csoportjában. A Veszprémnek ugyanakkor a dán Silkeborg otthonában kell javítania.

A Tisza-partiak november 12-én 31-25-re nyertek Celjében, és most is egyértelmű esélyesei a szombati összecsapásnak. A MOL-Pick Szeged előtt egy ponttal álló macedón Vardar Szkopje és a címvédő lengyel Kielce éppen egymás ellen lép pályára, és ha a rangadó döntetlennel zárul, a magyar csapat pedig nagyarányú (legalább kilencgólos) győzelmet arat, akkor a Szeged ugrik az élre. Az is kapóra jött a Szegednek, hogy az üldöző német Rhein-Neckar Löwen csütörtökön nem szerzett pontot Zágrábban.

A Telekom Veszprémnek azok után, hogy oda-vissza kikapott a francia PSG-től, reálisan már csak a harmadik helyre van esélye, ehhez azonban győznie kell vasárnap Dániában. Az előző idényben finalista magyar csapat november 12-én úgy verte a vendég Silkeborgot 30-29-re, hogy a második félidő derekáig biztosan vezetett, ám a hajrát elrontotta.

A program
Férfi Bajnokok Ligája, 9. forduló:

A csoport:
szombaton játsszák:

THW Kiel (német)-Wisla Plock (lengyel) 17.30
Barcelona (spanyol)-Paris Saint-Germain (francia) 20.30
vasárnap játsszák:
Bjerringbro-Silkeborg (dán) - Telekom Veszprém 16.50
A Flensburg-Handewitt (német)-Schaffhausen (svájci) mérkőzést március 8-án rendezik.

A csoport állása: 1. PSG 14 pont (248-213), 2. Barcelona 14 (233-198), 3. Flensburg 9, 4. Veszprém 8 (210-211), 5. Kiel 8 (202-207), 6. Plock 5, 7. Bjerringbro-Silkeborg 4, 8. Schaffhausen 2

B csoport:
szombaton játsszák:

MOL-Pick Szeged - Celje (szlovén) 18.45
vasárnap játsszák:
Kielce (lengyel)-Vardar Szkopje (macedón) 18.00
szerdán játszották:
Kristianstad (svéd)-Meskov Breszt (fehérorosz) 29-29 (15-17)
csütörtökön játszották:
PPD Zagreb (horvát) - Rhein-Neckar Löwen (német) 25-21 (10-15)

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje 12 pont/8 mérkőzés (247-221), 2. Kielce 12/8 (242-224), 3. Szeged 11/8 (225-207), 4. Rhein-Neckar Löwen 11/9 (253-251), 5. Meskov Breszt 9/9, 6. Celje 5/8, 7. PPD Zagreb 4/9 (221-240), 8. Kristianstad 4/9 (243-270)

A csoportgyőztesek a negyeddöntőbe, a 2-6. helyezettek a nyolcaddöntőbe jutnak.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook