Hétgólos győzelmével középdöntős a magyar válogatott

A magyar válogatott továbbjutott a középdöntőbe a svédországi női kézilabda Európa-bajnokságon, miután az első szakasz pénteki zárófordulójában 21-14-re legyőzte a montenegrói csapatot.

A magyar válogatott ötödször találkozott a montenegrói együttessel, eddig mindkét fél kétszer győzte le a másikat. A legutóbbi összecsapást, egy világbajnoki csoportmérkőzést a montenegróiak fölényesen, 32-15-re nyerték Herningben 2012 decemberében.

A biztos továbbjutáshoz az kellett, hogy négy vagy több góllal nyerjen a magyar csapat, míg ennél kisebb különbségű győzelem csak akkor ért volna középdöntőt, ha a csehek pontot szereznek a dánoktól a csoport esti összecsapásán.

A találkozó elején Lukács előbb szélről, majd indításból talált be, míg hátul Janurik gondoskodott védéseivel arról, hogy öt és fél perc után szülessen csak meg az első montenegrói gól (2-1). Az együttesek fej fej mellett haladtak, ám a remekül védekező magyar csapat - amely 22 perc alatt mindössze öt gólt kapott - őrizte egy-két találatos előnyét. A 23. percben, 7-6-os magyar fórnál időt kért Kim Rasmussen. A taktikai megbeszélés megtette hatását, hatékony támadások és Janurik újabb bravúrjai nyomán 10-6-ra módosult az eredmény, és ez négy perccel a szünet előtt időkérésre ösztönözte a montenegróiakat. Az ellenfél azonban nem tudott felzárkózni, sőt ötgólosra nőtt a magyar előny a fordulásra. A közönség által éltetett Janurik 67 százalékos hatékonysággal védett az első félórában, amely után továbbjutásra állt a magyar válogatott.


Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A második félidő elején három góllal csökkentette hátrányát a feltüzelt montenegrói gárda (11-9), Kim Rasmussen időkéréssel próbálta felrázni támadásban és védekezésben egyaránt hullámvölgybe került csapatát. Erdősi emberelőnyben törte meg a hosszú magyar gólcsendet, és a 41. percre a magára találó magyar válogatott visszaállította a négytalálatos különbséget (13-9), sőt 13 perccel a végső dudaszó előtt ötre nőtt az előny (15-10). Az utolsó tíz percre pedig az addigi legnagyobb különbséggel fordultak a csapatok (17-11), így a montenegrói szövetségi kapitány időt kért. A magyarok ennek ellenére továbbra is remekül játszottak, az 54. percben 19-12 állt az eredményjelzőn. A különbség pedig a dudaszóig sem változott, így a magyar együttes kiharcolta a középdöntős szereplést, ahol a norvég, az orosz és a román csapat ellen lép pályára

"Továbbra is élnek az álmaink, nagyon sok minden bevált a mai találkozón. A jó védekezéssel nagy volt a nyomás a montenegrói átlövőkön, Janurik Kinga jó munkát végzett a kapuban, és mindenki pluszt nyújtott támadásban is, koncentráltan játszottunk" - értékelt az M4 Sportnak Kim Rasmussen.

Hozzátette, még mindig sok volt az apró hiba, amelyek időnként kizökkentették ritmusából a csapatot, de ezekből lehet tanulni, az elemzések nyomán okosabbá válni.

"A folytatásban a világ legjobbjai ellen játszhatunk. Rajtunk a nyomás, de nincs vesztenivalónk. Mindig a soron következő meccsre összpontosítunk, megpróbáljuk megnehezíteni az aktuális ellenfél dolgát" - mondta.

Eredmény, 3. forduló:
C csoport (Malmö):
Magyarország-Montenegró 21-14 (11-6)

A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 5, Schatzl 4, Klivinyi, Kovács A. 3-3, Lukács 2, Bódi, Erdősi, Hornyák, Triscsuk 1-1

Később:
Dánia-Csehország 20.45
A csoport első három helyezettje jut a középdöntőbe, az utolsó kiesik.

Hétfőn játszották:
Dánia-Montenegró 22-21
Csehország-Magyarország 27-22
Szerdán játszották:
Dánia-Magyarország 23-19
Montenegró-Csehország 28-27

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook