Harsányi: több volt ebben a meccsben

Több volt ebben a meccsben - mondta Harsányi Gergely, a magyar férfi kézilabda-válogatott jobbszélsője, miután a horvátokkal szemben 31-28-ra elveszítette a magyar válogatott a szombat esti világbajnoki csoportmérkőzést.

"Úgy mentünk ki a pályára, hogy győzelmi esélyeink vannak. A németek elleni meccstől eltérően most jól kezdtünk, a legjobbjukat, Domagoj Duvnjakot jó ideig egy gólon tartottuk. Hatékonyan átjátszottuk a horvátok öt-egyes védekezését, ők azonban ritmust váltottak, és felzárkóztak" - nyilatkozta a lefújás után a Tatabánya játékosa.

A nyolc lövésből hat gólt szerző Harsányi úgy látta, támadásban remekül megoldották a bokasérülés miatt hiányzó Nagy László helyettesítését, de Ligetvári Patrik nem tud úgy védekezni, mint a csapatkapitány.


Fotó: Hajráveszprém.hu (archív)

"Sajnálom az első félidő végét, kicsit több volt ebben a meccsben" - tette hozzá. Harsányi szerint együttesük azért kapott a németektől és a horvátoktól is sok gólt a két szélről, mert ha nem a belső posztokra összpontosítanának védekezésben, akkor ezek az ellenfelek onnan "szétlőnék" a magyar kaput.

A magyar válogatott az első csoportmeccsét pénteken 27-23-ra veszítette el az Európa-bajnok és olimpiai bronzérmes németekkel szemben a roueni C csoportban, következő ellenfele pedig Chile csapata lesz hétfőn 17.45-től.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook