Mikler majdnem rosszul lett örömében

Mikler Roland, a magyar válogatott kapusa elmondta, hogy majdnem rosszul lett örömében vasárnap, az olimpiai bajnok dán csapat ellen megnyert nyolcaddöntő után a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokságon.

"Természetesen a meccs is megterhelő volt, egy idegőrlő, nehéz csata, de a végén akkora öröm szabadult fel bennem, hogy majdnem attól lettem rosszul. Az interjúk alatt nehezen kaptam levegőt, csak kerestem a szavakat" - nyilatkozta hétfőn a Telekom Veszprém kapusa, akit a 27-25-re megnyert nyolcaddöntő legjobb játékosának választották.

Hozzátette, felszabadultan, jól összpontosítva kézilabdáztak, mert nem volt veszíteni valójuk, hiszen senki nem őket tartotta a találkozó esélyesének.

"Úgy éreztem, a dánok egy pillanatig sem hiszik el, hogy elveszíthetik a mérkőzést. Egy kicsit lebecsültek minket, és arra számítottak, hogy a hajrában megfordítják az állást. Mi viszont úgy voltunk vele, hogy nincs miért tartalékolnunk, úgyhogy mindenki tegye bele, amit tud" - vélekedett a kapus, aki az ellenfél 39 lövéséből 15-öt kivédett.Mikler hangsúlyozta, a vasárnapihoz hasonló hozzáállásra lesz szükségük a keddi negyeddöntőben a norvégokkal szemben.

"Fenn kell tartanunk ezt az állapotot, ez lehet az újabb sikerünk kulcsa. Nagyon jól felkészülünk és nem szabad görcsölnünk. A norvégoknak fiatal csapatuk van, nagyon gyors szélsőkkel. Biztos vagyok benne, hogy ők nem fognak félvállról venni minket, talán még emlékeznek rá, mennyire örültek, amikor a labdarúgó-válogatottjuk a magyarokat kapta az Európa-bajnoki pótselejtező sorsolása előtt" - mondta.

A kapus a második és a harmadik csoportmeccs között családi okok miatt hazautazott Magyarországra, de akkor még nem árult el részleteket, most viszont elmondta, hogy a nagyapja miatt kellett váratlanul repülőre ülnie.

"Nehéz napok voltak számomra, mert ő az egyik legfontosabb ember az életemben. Szerencsére már jobban van, a következő meccsünket ő is látja majd a tévében" - tette hozzá.

Lékai Máté - aki hat találattal vette ki részét a sikerből - elárulta, hogy Javier Sabaté szövetségi kapitány egy pohár sört engedélyezett számukra vasárnap este. Hozzátette, ő csak hajnali 3 és 4 óra között tudott elaludni, de addig nem a saját mérkőzésükkel és győzelmükkel foglalkozott, hanem amerikaifutballt nézett a tévében.


Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

"Maximálisan elégedett vagyok, de tudunk még ennél is jobban, kevesebb hibával játszani, bár ez a csoportkörben még nem jött ki. A vége felé támadásban hullámvölgybe kerültünk, fel is jöttek a dánok, de Mikler Roland védéseire alapozva újra el tudtunk lépni" - mondta a Telekom Veszprém irányítója, aki szerint a norvégok ellen is a kapusteljesítmény és a védekezés lesz a legfontosabb számukra, támadásban pedig még kevesebbet kell hibázniuk.

Császár Gábor fontosnak tartotta kinyilvánítani a magyar válogatott részvétét a magyar fiatalok péntek éjszakai, veronai autóbusz-balesete kapcsán.

"Apaként hatványozottan is megérintett a tragédia. Ezúttal nem énekeltük a himnuszt a kezdés előtt, én talán nem is tudtam volna, mert a könnyeimmel küzdöttem" - nyilatkozta.

A svájci Kadetten Schaffhausen légiósa a dánok ellen csak hét percet töltött a pályán, de két nagyon fontos gólt szerzett, ugyanis mindkétszer az utolsó hetven másodpercen belül volt eredményes. Úgy fogalmazott, támadásban nem kapkodtak annyira, mint korábban, de jól tudják, hogy a norvégok ellen is hasonlóan nehéz dolguk lesz.

"Számomra a norvég az egyik legszimpatikusabb csapat a világbajnokságon, és már a tavalyi Európa-bajnokságon is az volt. Ilyen gyors kézilabdát rajtuk kívül talán csak a svédek játszanak. Vannak kimagasló tehetségeik, elsősorban mégis csapatként teljesítenek remekül. Bjarte Myrholt ismerjük leginkább, hiszen Veszprémben játszott. Én kimondottan szeretem a játékát, ő a norvég együttes egyik leghasznosabb tagja" - fogalmazott Császár.

A dánok ellen tért vissza a pályára a magyarok csapatkapitánya, Nagy László, aki elmondta, bokasérülése nem lett rosszabb a nyolcaddöntőben, de továbbra is kezeléseket kap, és természetesen teljes erőbedobással készül a keddi találkozóra. Hozzátette, a norvég együttes lerohanásban a legjobb, ezt azzal küszöbölhetik ki, hogy kevesebbet hibáznak támadásban.

A keddi magyar-norvég negyeddöntő 17 órakor kezdődik Albertville-ben.

Hétfőn hazautazik a vb-ről a magyar csapat két tartalékja, Gulyás Péter és Iváncsik Gergő. Miután a válogatott mindkét cserelehetőségét kihasználta a tornán, így biztossá vált, hogy a két szélső már nem léphet pályára a franciaországi tornán.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook