Értékes győzelmet aratott a Ferencváros

A Ferencváros 28-25-re győzött a francia Metz vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörében, az első forduló szombati játéknapján.

A vendég magyar csapat szerzett vezetést, de a védekezésben és támadásban is sokkal határozottabb Metz fordított, majd a tizedik perc közepén már négy góllal jobban állt (8-4). Elek Gábor vezetőedző időkérése után néhány perccel - a csapatkapitány, Szucsánszki Zita javuló játékának, és Bíró Blanka bravúros védéseinek is köszönhetően - felzárkózott a Ferencváros (13-12), majd a második félidő elején fordítania is sikerült (14-15).


Fotó: MTI (archív)

A francia együttes több mint 11 percen keresztül képtelen volt gólt dobni, ezt kihasználva a szünet után már az FTC vezetett négy találattal (14-18), és remek csapatmunkával tartotta, sőt növelte is a különbséget (19-25). Hornyák Dóra és Kovacsics Anikó mellett továbbra is Bíró Blanka játszott kiemelkedően, és bár a hajrában ellenfele figyelmetlenségei miatt csak a Metz dobott gólt, a Ferencváros sikere nem forgott veszélyben (25-28).

A franciák - és egyben a mezőny - legeredményesebb játékosa a szlovén Ana Gros volt kilenc találattal.

Az FTC jövő szombaton a német Thüringer HC csapatát fogadja a középdöntőben.

Női Bajnokok Ligája, 2. csoportkör, 1. forduló: 1. csoport:
Metz (francia) - FTC-Rail Cargo Hungaria 25-28 (14-13)

a Ferencváros gólszerzői: Pena 7, Hornyák D. 5, Szucsánszki 4, Schatzl, Faluvégi 3-3, Kovacsics, Jovanovic 2-2, Lukács, Snelder 1-1

A csoport állása: 1. Vardar Szkopje (macedón) 7 pont/4 mérkőzés (134-102), 2. Ferencváros 7/5 (144-140), 3. Buducnost Podgorica (montenegrói) 6/4, 4. Metz 4/5, 5. Thüringer HC (német) 2/4, 6. Asztrahanocska (orosz) 0/4

korábban:
2. csoport:

Győri Audi ETO KC-Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 39-22 (20-9)
A csoport állása: 1. Győr 8 pont/5 mérkőzés, 2. Krim Mercator Ljubljana 6/5, 3. Larvik (norvég) 5/5, 4. Midtjylland (dán) 4/4, 5. CSM Bucuresti (román) 3/5, 6. Esbjerg (dán) 2/4
A csoportok első négy helyezettje jut tovább a negyeddöntőbe.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook