Ljubomir Vranjes bejelentette, hogy a Veszprém vezetőedzője lesz

Nyáron távozik a német Flensburg-Handewitt férfi kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról Ljubomir Vranjes, mert átveszi a Telekom Veszprém irányítását. A magyar klub a honlapján megerősítette a hírt.

A szerb származású svéd tréner szerződése 2020 nyaráig szólt, de kérésére már az idén felbontják. Dierk Schmäschke sportigazgató elmondta, hogy már korábban is több klubtól - például a Paris Saint-Germaintől - érdeklődtek iránta, de eddig minden alkalommal sikerült ezeket a megkereséseket elhárítaniuk és maradásra bírniuk a szakembert, most viszont a rendkívül profi munkájára, illetve jelentős érdemeire való tekintettel úgy döntöttek, hogy elfogadják a kérését.

"Miután Vranjes ismét azt kérte, hogy engedjük el, úgy döntöttünk, hozzájárulunk, hogy Veszprémbe szerződjön" - tette hozzá a sportigazgató a Flensburg honlapján.

A svéd tréner a közösségi oldalán kora délután tényként jelentette be, hogy nyártól átveszi az előző idényben BL-ezüstérmes veszprémi csapat irányítását. Úgy fogalmazott, jelenlegi klubja is profitál a váltásból, vagyis a Telekom Veszprém kivásárolta németországi szerződéséből.

A Telekom Veszprém honlapján délután megerősítették, hogy nyáron távozik a jelenlegi vezetőedző, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, a spanyol Javier Sabaté, akit Vranjes vált és akinek szerződése 2020. június 30-ig szól.

"Számos oka van, miért kértem a megállapodásom felbontását, de a legfontosabb a magánéletem, mert a jövőben közelebb élhetek majd a szerbiai családomhoz és a barátaim többségéhez" - tette hozzá.

A 43 éves Vranjes 2006 és 2009 között a Flensburg játékosa volt, edzőként pedig 2010 óta tevékenykedik a csapatnál. Irányítóként Bajnokok Ligája-ezüstérmet, trénerként a többi között BL-aranyat és KEK-et nyert az együttessel, 2014-ben pedig a nemzetközi szövetség (IHF) a világ legjobb edzőjévé választotta.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook