Az első az utolsó ellen

A papírforma alapján az éllovas HOYA-Pannon Egyetem Veszprém jobb gárda az Alba Fehérvár II.-nél, így március ötödikén (vasárnap, 15 óra) illik nyernie a sereghajtó otthonában. Ily’ módon Körtélyesi Gergelyék tovább írhatnák a pompás sikerszériájukat.

Az előttünk álló mérkőzés előtt nagy a kontraszt a szemben álló felek között: míg a vendégek - tizenöt - kettes mutatóval - vezetik a kosárlabda NB I/B Nyugati-csoport tabelláját, addig a hazaiak utolsók, tizenkettedik helyezettek, egy győzelemmel és tizenhét (!) vereséggel. Ama diadalukat a Bajai Bácska FKE ellen érték el (107-84). A Varga Máté és Somogyfoki Péter nevével fémjelzett Fejér-megyeiek legutóbb az MTK Törökbálint pályáján kaptak ki (102-53). A sportolóik éppenséggel nem ügyetlenek, de nincsenek jó passzban. Nem úgy a mieink, akik a tizenhetedik fordulóban folytatták remek sorozatukat, favoritként bizonyítottak a Pécsi VSK-Kronosz Kiadó ellen: hozták a kötelező győzelmet (84-63; ami zsinórban a tizenötödik volt). A találkozón az ellenfél nehezen bontakozott ki, köszönhetően Hegedűs Attiláék szorosan zárt hátsó alakzatának. A helyi kedvencek később visszavettek a tempóból, majd újra felpörögtek, megmutatták, hogy jobb gárda az övék. Ám mihelyst megnyugtató lett a különbség - menet közben húsz ponttal is vezettek -, csökkent a koncentráció. A nagyszünet előtt Kámán Tamásnak kiújult a vádlisérülése, még szerencse, hogy Nebojsa Pavlovic ismét ellenállhatatlan volt. A Mecsek-aljaiak mindazonáltal nem kényszerítették őket nagyobb erőkifejtésre, így nem származott abból gond, hogy a hazaiak nem tudták mindig érvényesíteni a fizikai fölényüket.

A HOYA-mezesek ősszel - a palánkok alatt erődemonstrációt tartva, többször magasabb fokozatba kapcsolva - már elbántak a koronázó városiakkal (100-63). A mieink az elején is könnyedén kerültek helyzetbe és még egyszerűbben gyűjtögették a pontjaikat. Az együttesek közötti tudásbeli eltérés a folytatásban is dominált, belefért a pakliba, hogy a hazaiak mind több hibát vétettek. A bakonyiaknál ezen a derbin mutatkozott be Pavlovic, akit rögtön szívükbe zártak a szurkolók. Mivel a műhelyek nem voltak egy súlycsoportban, a lényeges kérdések hamar eldőltek - noha az egyetemisták hullámzó teljesítményt nyújtottak és sok ziccert kihagytak.

- Számunkra minden párharc fontos, így valamennyi ellenfelünket tiszteljük - mondta Mérész Csaba vezetőedző. Az idegenbeli fellépések ráadásul mindig nehezek, de természetesen győzelmi szándékkal utazunk Székesfehérvárra. A leendő vetélytársunk nem olyan rossz, mint azt a tabella mutatja, ha nem figyelünk oda, „galibát” okozhatnak. Ennek megfelelően állunk az összecsapáshoz. Fontos lesz, hogy kontrollálni tudjuk a csatát, ezért a napokban igyekeztünk elől és hátul is helyre tenni egy-két dolgot. Nyilván most is a védekezésen lesz a hangsúly, mert abból kiindulva tudunk gyorsan és eredményesen támadni. A fehérváriak nincsenek jó szériában, számunkra papíron kötelező a siker, a derbi viszont a pályán dől el. Fontos lenne számunkra, hogy jó játék mellett továbbra is jöjjenek az eredmények.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook