Legyőztem az utódom!

A 34-28-as, Flensburg ellen aratott győzelmével bebiztosította harmadik helyét a Telekom Veszprém a Bajnokok Ligájában, így már az is tuti, hogy a PPD Zagreb lesz az ellenfele a következő körben.

A bemutatkozásnál óriási tapsot kapott a 2018 őszétől a Telekom színeiben játszó Kentin Mahé, valamint a következő szezontól az együttest irányító Ljubomir Vranjes is. 


Képgaléria a cikk végén

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, a 4. percben 3-1-re vezettek, de Nilsson és Nagy találataival egalizált a vendéglátó. Gyors három góllal a vezetést is sikerült átvenniük, ám a Flensburg gyors játékának köszönhetően a 13. percben 8-10 volt az állás, sőt a 21. percre 11-14-et mutatott az eredményjelző. A félidő végéig azonban magára talált a Veszprém, igaz, ebben a kettős emberelőny is segítségükre volt, így az első harminc perc után egygólos hátrányban mentek az öltözőbe (17-18).

A folytatásban egy rendkívüli 10 perc következett, a Telekomnak minden összejött, zsinórban négy gólt is szereztek, így a 36. percben már 21-18-ra vezettek. A Flensburg aztán bár próbálkozott felzárkózni, a csereként beállt Mirko Alilovic azonban könnyen elkapta a fonalat a kemény védelem mögött, így a hátrányt már nem sikerült behozni. A 44. percben 26-23-ra vezetett a hazai csapat, és hiába próbálkozott Vranjes időkéréssel, mindössze egy hétméterest sikerült összehozniuk, amit Schmidt értékesített. Ez a találat volt az utolsó nyolc percben az egyetlen vendéggól, így a végeredmény már az 58. percben kialakult, 34-28-ra nyert a Telekom, ami biztos harmadik helyet jelent a Bajnokok Ligája A csoportjában Javier Sabatééknak.

Mérkőzéstükör

Javier Sabaté: Gratulálok a játékosaimnak a gyönyörû meccsért. A szurkolóknak is köszönöm, ilyen hangulatban nem lehet nem gyõzni. Nagyon nehéz volt a meccs, mert az egyik legjobb csapat a Bajnokok Ligájában és a német bajnoki címre is nagy esélyük van. Nagyon gyorsan játszanak, az elsõ félidõben nem volt rossz a védekezésünk, inkább a visszazárással voltak problémák, a hosszú oldalról nehezebb volt cserélni Momir Ilicset. A második félidõben már gyorsabban tudtuk cserélni õt is és az irányítót is. Mirko Alilovic fantasztikus volt, és fontos volt az is, hogy Aron Palmarsson is tudott húsz percet játszani, így Momir Ilics is tudott pihenni.

Momir Ilic: Jó mérkõzést játszottunk, méltót a hét meccse címhez. Mindkét csapatnak fontos volt a gyõzelem, szerencsére nekünk sikerült. Köszönjük a szurkolóknak ezt a remek hangulatot, így lehetetlen kikapni.

Ljubomir Vranjes: Gratulálok a Veszpémnek a jól megérdemelt pontokhoz. Elég jjl játszottunk, sokat szerettünk volna futni és sok gyorsindításokat szerezni, ami siekrült is az elsõ félidõben. A védelemben voltak problémáink, az elsõ félidõben sok gólt kaptunk, ennek ellenére elégedett voltam. A második játékrészben volt egy nagyon rossz tíz percünk, sok volt az eladott labdánk, így aztán könnyen alakult ki négygólos elõny a veszprémiek javára. Nilssonnal és Lékaival sok problémánk volt, de büszke vagyok a játékosaimra. Egy ilyen nagy csapat ellen, mint a Veszprém, veszélyes ilyen apró hibákat véteni, megérdemelten nyert a hazai csapat.

Rasmus Lauge Schmidt: Sokat futottunk, sok lerohanás gólt szereztünk az elsõ félidõben, ahogy szerettük is volna. Volt egy nehéz 10 percünk, akkor el is húzott a Veszprém, ebbõl már nyertek is.

Telekom Veszprém - SG Flensburg-Handewitt 34:28 (17:18)

Veszprém, vezette: Michal Badura, Jaroslav Ondogrecula (szlovákok)

Veszprém: Mikler Roland - Dragan Gajic, Andreas Nilsson 5, Nagy László 5, Scuch Timuzsin, Mirsad Terzic, Cristian Ugalde, csere: Mirko Alilovic (kapus), Gulyás Péter, Iváncsik Gergő 1, Momir Ilic 9/5, Aron Palmarsson 2, Gasper Marguc 5, Renato Sulic 2, Lékai Máté 5
Vezetőedző: Javier Sabate

Flensburg: Mattias Andersson - Lasse Svan 2, Holger Glandorf 5, Henrik Toft Hansen 1, Thomas Mogensen 2, Kentin Mahe 4, Hampus Wanne 4, csere: Kevin Moller (kapus), Petar Djordjic 3, Jacob Heinl, Anders Zachariassen 1, Jim Gottfridsson, Rasmus Lauge Schmidt 5/2, Bogdan Radivojevic 1
Vezetőedző: Ljubomir Vranjes

Hétméteresek: 5/5 illetve 3/2
Kiállítások: 8 perc, illetve 12 perc

Telekom Veszprém - SG Flensburg-Handewitt

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook