Vereséggel zárta a középdöntőt az FTC

A Ferencváros 24-23-ra kikapott a montenegrói Buducnost Podgorica csapatától a női kézilabda Bajnokok Ligája második csoportkörének utolsó fordulójában, szombaton, s a második helyen végzett.

Pontatlanul, öt kihagyott helyzettel és több labdaeladással kezdett az FTC, amely csak a tizedik perc elején szerezte első gólját (1-4). Elek Gábor vezetőedző időkérése jó hatással volt csapatára, amely Bíró Blanka védéseinek és Zácsik Szandra találatainak köszönhetően tartani tudta magát, sőt hamarosan egyenlített (4-4), de játéka továbbra is kapkodó volt.

Eközben a Buducnost több mint 11 percig eredménytelennek bizonyult, többször is a kapufát találta el, illetve Bíró újabb bravúrokat mutatott be a kapuban. A rendkívül hektikus első félidőt így is egygólos előnnyel zárták (8-9).


MTI Fotó: Kovács Tamás

A második felvonást ugyancsak rosszul kezdte a Ferencváros (11-15), hiányzott a lendület és az átütőerő a játékából. Az ellenfél átlövéseivel szemben Bíró Blankának ekkor nem volt ellenszere, csapata így sokáig nem tudta megközelíteni a vendégeket (17-21). A hajrában szorossá vált az állás, de a montenegróiak magabiztosabbak voltak, így a sokat hibázó FTC egygólos vereséget szenvedett (23-24).

A vendégek - és egyben a mezőny - legeredményesebb játékosa Katarina Bulatovic és a román Cristina Neagu volt egyformán hét góllal.

Győzelme esetén az FTC biztosan az első helyen végzett volna az 1. csoportban, így viszont második lett, mivel késő délután a macedón Vardar Szkopje magabiztosan, 36-26-ra legyőzte a német Thüringer HC-t. Az vasárnap derül ki, hogy a dán Midtjylland vagy a címvédő román CSM Bucuresti lesz-e a Ferencváros ellenfele a negyeddöntőben.

Eredmény, női BL, 2. csoportkör, 6. (utolsó) forduló, 1. csoport:
FTC-Rail Cargo Hungaria - Buducnost Podgorica (montenegrói) 23-24 (8-9)

A Ferencváros gólszerzői: Jovanovic 6, Zácsik, Kovacsics 5-5, Szucsánszki 2, Szarka, Schatzl, Mészáros, Faluvégi, Hornyák 1-1

A csoport végeredménye: 1. Vardar Szkopje (macedón) 15 pont, 2. Ferencváros 14, 3. Buducnost Podgorica 14, 4. Metz (francia) 10, 5. Thüringer HC (német) 5, 6. Asztrahanocska (orosz) 2
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények rangsoroltak.

vasárnap játsszák:
2. csoport: Larvik (norvég)-Győri Audi ETO KC 17.00
Az állás: 1. Győri Audi ETO 15 pont/9 mérkőzés, 2. Larvik  12/9, 3. Midtjylland (dán) 10/10, 4. CSM Bucuresti (román) 9/9, 5. Krim Mercator Ljubljana (szlovén) 6/10, 6. Esbjerg (dán) 4/9

A csoportok első négy helyezettje jut a negyeddöntőbe, amelynek első mérkőzéseit április 7. és 9. között, a visszavágóit pedig egy héttel később rendezik.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook