Távolodó dobogó

Veszprém FC női labdarúgócsapata 2:1-re kikapott a Bakonynána együttesétől a Veszprém Megyei felnőtt bajnokságban.

Az 5. percben Ferencz Brigitta távolról kapura emelte a labdát, mely a kicsit kint álló kapusunk felett a jobb sarokban kötött ki (0:1). A félidő tovább részét mindkét csapat játékát sok technikai hiba, rengeteg eladott labda jellemezte. Pihenőre 1:0-s vendég vezetéssel tértek a lányok.


Fotó: Veszprém FC

A második félidőben támadólag lépett fel a Veszprém, melynek rögtön meg is lett az eredménye. Bozsoki Klaudia a 31. percben jobb oldalról indulva lefutotta védőjét, majd higgadtan a rövid sarokba helyezett (1:1). A 39. percben csapatunk a vezetést is átvehette volna, Vojnity Nóra lépett ki a védők között és tört kapura, de a rövid sarokra tartó lövését az ősszel még a veszprémi színeket erősítő Vecseri Krisztina védeni tudta. A 42. percben aztán jött a hidegzuhany. Egy jobb oldali beadás utáni kavarodásnál Simon Zita maradt üresen és nem hibázott (1:2) A mérkőzés tovább részében a kitámadó Veszprém ellen veszélyes kontrákat vezetett a Bakonynána, de az eredmény már egyik részről sem változott, így a vendégek mind a 3 pontot elvitték.

Összességében kis szerencsével a döntetlen elérhető lett volna csapatunk számára, de a vendégek többet tettek a győzelemért, így megérdemelten nyertek. A bajnokságban így a két csapat helyet cserélt, a Bakonynána a 4. míg csapatunk a 6. pozíciót foglalja el. Folytatás április 23-án.

A mérkőzés után Jugovits Péter vezetőedző így nyilatkozott: „Nagyon rosszul játszottunk. Voltak ugyan jobb periódusaink, de összességében megérdemelten nyert a Bakonynána. Gratulálok nekik! Mi pedig koncentrálunk a következő mérkőzésre.”

Veszprém FC - Bakonynána SK 1:2 (0:1)

Veszprém FC: Kovács Adrienn Teodóra – Tömböl Piroska, Jónás Kinga, Tóta Ildikó, Bozsoki Klaudia, András Anita, Vámosi Vanda, Kis Danica, Vojnity Nóra, cserék: Kun Bernadett, Baráth Boglárka, Hanisch Evelin

Bakonynána SK: Vecseri Krisztina – Szalay Júlia, Hegedűs Gabriella, Szüszenstein Dzsenifer, Szüszenstein László Istvánné, Ferencz Brigitta, Simon Zita, Bognár Judit, Szüszenstein Zsanett, cserék: Szabadi Gabriella, Vargyas Ágnes, Molnár Zita, Szabó Bernadett, Balázs Georgina

Gólszerzők: Bozsoki Klaudia (31.) ill. Ferencz Brigitta (5.), Simon Zita (42.)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook