Július 8-tól harminchét strandon várják a sportolni vágyókat 2017-ben is „Mozdulj, Balaton!”

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, az idei nyáron is megrendezik a „Mozdulj Balaton!” strandi szabadidősport rendezvény sorozatot. A helyi szervezők ebben az évben is 34 település 37 strandján - 17 Veszprém, 4 Zala és 16 Somogy megyei helyszínen - várják a szervezett keretek között sportolni szándékozókat. A program július második hétvégéjén rajtol, és a mozogni vágyók több sportágban is kipróbálhatják magukat.

Idén az első programnap július 8-án, szombaton lesz, és a sportolni szándékozók igényei, illetve a pályák adta lehetőségek figyelembevételével, kispályás foci, strandröplabda, strandkézilabda, tollaslabda, lábtenisz, petanque, valamint a vízben űzhető sportágakban lesz lehetőség versenyek szervezésére, indítására. Egészen augusztus 19-ig, minden szombaton ez a menetrend, és ezen kívül a helyi szervezők még két, szabadon választott időpontot is megadnak. A programok javasolt kezdési időpontja 14 óra lesz majd, de természetesen sok függ az időjárástól is.

Az idei programsorozat augusztus 26-án, szombaton, a már jól megszokott helyszínen, Vonyarcvashegyen, a Lido strandon zárul, ahol a résztvevő strandok egy-egy kispályás foci, strandröplabda és streetball csapata vesz részt a XIII. „Mozdulj Balaton!” Sporttalálkozón.
Bartsch János programigazgató kiemelte: a programban résztvevő strandokat erre a nyárra mintegy 5 millió forint értékben szerelték fel korszerű, új sporteszközökkel. A balatonlellei, a vonyarcvashegyi és az ábrahámhegyi helyszín teqball-asztallal gazdagodott, Fonyódon, Balatonfenyvesen, Balatonberényben és Gyenesdiáson pingpongasztallal bővült a kínálat, Balatonakarattyát pedig vízi sporteszközökkel látták el. Ráadásként a Mozdulj Balaton Programsorozat csatlakozott a Magyar Vízilabda Szövetség Póló Nyár elnevezésű programjához, és a megállapodásának köszönhetően mintegy 26 strand kapott felfújható vízilabdakapu-párokat és labdákat, hogy ezzel is népszerűsítsék ezt a hagyományos magyar sikersportágat a fürdőzők körében. És ez még nem minden: több településen – így például Balatonföldváron, Balatonszárszón és Gyenesdiáson - pályafelújítások kezdődnek majd, hogy a jövőben még jobb körülmények között sportolhassanak a nyaralók.

A programsorozat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportügyekért Felelős Államtitkársága, a települési önkormányzatok és városüzemeltetési szervezetek támogatásával, együttműködésével, a Balaton Fejlesztési Tanács szervezésében valósul meg. Balatonfüred, Balatonszemes és Balatonszárszó ezúttal is két-két stranddal vesz részt az eseményen. További részletek a programokról és a mozgási lehetőségekről a www.mozduljbalaton.hu internetes oldalon találhatóak.

A résztvevő települések megyék szerint

Veszprém
Balatonederics, Szigliget, Badacsonytomaj, Ábrahámhegy, Révfülöp, Balatonszepezd, Zánka, Balatonakali, Balatonudvari, Tihany, Balatonfüred (2 strand), Csopak, Alsóörs, Balatonalmádi, Balatonfűzfő, Balatonakarattya

Zala
Keszthely, Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök

Somogy
Balatonberény, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves, Fonyód, Balatonboglár, Balatonlelle, Balatonszemes (2 strand), Balatonőszöd, Balatonszárszó (2 strand), Balatonföldvár, Szántód, Zamárdi, Siófok, Balatonvilágos

Az idei időpontok:
Július 8., 15., 22., 29.
Augusztus 5., 12., 19. + 2 program nap
A programnapok általában 14 órakor kezdődnek, a pontos időpontokról és a + 2 programnap dátumáról a helyi szervezőknél érdemes érdeklődni.

Augusztus 26.: Vonyarcvashegy, XIII. "Mozdulj Balaton!" Sporttalálkozó (a programsorozatban részvevő strandok csapatainak részvételével)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook