Francia címvédés, Olasz nyolcadik 10 kilométeren

A címvédő francia Aurélie Muller győzött a nyíltvízi úszók női 10 kilométeres versenyében a vizes világbajnokság vasárnapi döntőjében, Balatonfüreden. Olasz Anna a nyolcadik helyen zárt.

Ragyogó napsütésben, szélcsendben, 22 fokban vágott neki a viadalnak a 62 fős mezőny, benne két magyar indulóval, a két éve 25 kilométeren ezüstérmes Olasz Annával, illetve a tavalyi junior kontinensbajnokságon ötödik Sömenek Onon Katalinnal. A tíz órai rajtnál vízbe ugrott Muller mellett az olimpiai bajnok holland Sharon van Rouwendaal és a háromszoros győztes német Angela Maurer is.

A rajt után az amerikai Ashley Twichell állt az élre, a másfél kilométeres fordulóponthoz már Muller vezetésével ért a mezőny, amelyben Sömenek ekkor a 18., míg Olasz a 30. helyen állt. Az első, két és fél kilométeres kör végén Olasz a 13., Sömenek változatlanul a 18. pozícióban volt. A kör végi frissítés miatt elnyúlt a mezőny, Muller mögé Van Rouwendaal zárkózott másodiknak. Féltávhoz érkezve is ők ketten vezették az élbolyt, Olasz 10., míg Sömenek közel fél perces hátránnyal a 27. helyen úszott át az időmérő pont alatt, a nézők hangos bíztatása mellett.

http://www.hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2017/07/16/6266.jpg
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A mezőnyben egyre nagyobb küzdelem zajlott - egy kínai versenyző figyelmeztetést is kapott a zsűritől -, ám ez az élen állókat, köztük a hat és fél kilométerhez kilencedikként érkezett Olaszt kevésbé érintette, Sömenek változatlanul a középmezőnyben haladt.

Az utolsó körre fordulva a 18-19 fős élmezőny alakult ki, az olasz Arianna Bridi mögött közvetlenül Muller és Van Rouwendaal úszott, Olasz 13 másodperccel lemaradva a 8. volt ekkor. A nagy tempójú utolsó két kilométerre az olimpiai bajnok leszakadt, egy tízes csoport - benne Olasz Annával - küzdött a dobogós helyekért. A befutót Muller bírta a legjobban, mögötte másodikként az ecuadori Samantha Arevalo ért célba. A bronzérmet holtversenyben a brazil Ana Marcela Cunha, illetve Bridi érdemelte ki. Olasz 14,7 másodperces hátránnyal nyolcadikként ért célba, míg Sömenek 27. lett.

Nők, nyíltvízi úszás, 10 km, világbajnok:

Aurélie Muller (Franciaország)
2. Samantha Arevalo (Ecuador)
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) és Arianna Bridi (Olaszország)
.8. OLASZ ANNA
.27. SÖMENEK ONON KATALIN

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook