Húsz gól, nulla pont

Egyelőre képtelenek a szebbik arcukat mutatni a mieink az NB I/B Nyugati-csoportban; hiába dolgoztak egész héten sokat, ezúttal hazai környezetben kapituláltak.


Fotó: archív

Ahogy a vereséggel zárult múlt heti évadnyitón, a bakonyiak a második fordulóban is jól kezdték a találkozót, miután nagy akarattal küzdöttek és agresszíven védekeztek, elléptek hét-háromra. Ezt követően megfordult a párharc képe: a helyiek nekiálltak kapkodni, aminek következtében rossz döntések sorozatát hozták. Később többször is felzárkóztak egy gólra, tizenhét-tizennyolcnál is a döntetlenért támadtak, ám nem tudtak jó megoldással szolgálni. A vendégeknek könnyű volt úgy kontrollálni az összecsapást, hogy a rossz felfogásban kézilabdázott hazaiak temérdek hibát vétettek. Egy biztos, a folytatásban el kell „mozdulni” a húsz lőtt gólról, mert ilyen terméssel később is nehéz lesz mérkőzést nyerni. Persze látja ezt a szakmai stáb is, tudják, hogy min kell még fáradozni.

Vágó Attila: Szomorú vagyok, mivel saját magunkat vertük meg. Sajnos egy-két tanítványom hozzáállásával és győzni akarásával nem vagyok kibékülve.

Veszprémi Kézilabda Kft. - Szigetszentmiklósi KSK 20-23 (9-12)

Március 15. utcai tornaterem, 100 néző. Vezette: Hornyik, Zörgő.

Veszprém: Andorka – Szöllőskei 5, Márton 5, Éles 1, Árpási 2, Csirke, Szmetán 1. Csere: Miklós (kapus), Szobol 1, Tóth, Kreisz 3, Hári, Haszilló 1, Kovács 1, Lovas. Vezetőedző: Vágó Attila.

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook