Borbély Ádám csapata vár a Szegedre

A kapus Borbély Ádám csapatával, a lengyel Orlen Wisla Plockkal találkozik a MOL-Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szerdai mérkőzésén.

"Nagyon várom a találkozót, hiszen sokáig Veszprémben játszottam, így belekóstoltam a rivalizálásba. Azért jöttem Lengyelországba, hogy tovább fejlődjek, és most egy magyar csapattal szemben mutathatom meg, hogy ezen a szinten is képes vagyok jó teljesítményre" - nyilatkozta az MTI-nek a 22 éves válogatott játékos.

Kiemelte, hogy a rutinos kézilabdázókból álló szegedi csapat az utóbbi három-négy esztendőben stabilan jó formát mutat, ráadásul mivel idén nyáron csupán a balszélső és irányító poszton történt változás a keretében, több mint egy éve együtt dolgozik.

"Nincs könnyű dolgunk, nem nagyon tudunk felkészülni a meccsre, mert hétfőn érkeztünk haza Zágrábból. Ennek ellenére reméljük, hogy hazai pályán a szurkolóink segítségével pontot vagy pontokat szerezhetünk" - mondta Borbély, aki korábban Tatabányán és Balatonfüreden is védett.

A fiatal kapus szerint elsősorban a saját játékukkal kell foglalkozniuk, amelyben a védekezés számít kényes pontnak. Ha a hátsó alakzatuk megfelelően összeáll, kellően agresszív lesz, és mindez jó kapusteljesítménnyel párosul, akkor lehet esélyük a magyar csapattal szemben.

A Wisla Plock a lengyel bajnokságot öt győzelemmel és egy döntetlennel, a Bajnokok Ligáját pedig három vereséggel és egy döntetlennel kezdte. A BL-ben a 16 közé kerülés, a hazai pontvadászatban pedig a "stabil második hely" a célkitűzés, illetve az, hogy a tavaly BL-győztes Vive Kielcét megszorítsák, sőt a bajnokság és a Lengyel Kupa közül valamelyikben megelőzzék.

"A bajnokságban jól kezdtünk, helyenként a BL-ben is jó játékot mutattunk. Folyamatosan javulunk, ez az eredményeken is látszik. Több sérültünk van, és mivel 15-16 fős a keretünk, nagyon megérezzük a hiányukat, ezért az utolsó erőtartalékainkat is mozgósítanunk kell minden mérkőzésen" - jelezte Borbély.


Fotó: archív

A Plock három kapusa eddig nagyjából azonos arányban kapott játéklehetőséget.

"A bajnoki meccseken nyújtott teljesítményemmel elégedett vagyok, az edzői visszajelzések is pozitívak. A BL-ben többet várok magamtól, a saját bőrömön érzem, hogy ott más a játék és a lövések tempója, mint amit eddig megszoktam" - fogalmazott.

A Bajnokok Ligája harmadik fordulója után az európai szövetség hivatalos honlapján éppen Borbély bravúrjait választották a játékhét legnagyobb védésének: először Víctor Tomás, másodpercekkel később pedig Valero Rivera ziccerét védte a Barcelona elleni meccsen.

A MOL-Pick Szeged szombaton két góllal vezetett a címvédő macedón Vardar Szkopje elleni rangadó vége előtt két perccel, de végül 26-26-os döntetlent játszott. A magyar csapat vasárnap pihent, hétfő délelőtt viszont már ismét edzett, kedden indul Plockba, majd este a mérkőzés helyszínén tréningezik.

A két csapat eddig csak kétszer találkozott egymással, ráadásul meglehetősen régen, 2008-ban. Mindkétszer fölényesen nyert a Szeged, amelynek a hazai meccsen a román Valentin Ghionea volt a legeredményesebb játékosa, aki 2012 óta éppen a Wisla Plock együttesét erősíti.

Férfi BL, csoportkör, 5. forduló, A csoport; szerda:
Orlen Wisla Plock (lengyel) - MOL-Pick-Szeged 18.00

Az állás: 1. Barcelona (spanyol) 7 pont (130-115), 2. Vardar Szkopje (macedón) 7 (107-92), 3. Rhein-Neckar Löwen (német) 6, 4. MOL-Pick Szeged 5, 5. HBC Nantes (francia) 3, 6. PPD Zagreb (horvát) 2, 7. Orlen Wisla Plock 1 (107-122), 8. IFK Kristianstad (svéd) 1 (106-130)