Rasovszky Kristóf célfotóval győzött Kínában

Rasovszky Kristóf harmadik győzelmét aratta a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatában.

A hazai szövetség (MÚSZ) híre szerint ezúttal a kínai Chun'anban érkezett elsőként a célba 10 kilométeren. Ugyanitt Olasz Anna a 14. lett a nők versenyében.

A húszéves veszprémi úszó megelőzte többek között az olimpiai bajnok, a júliusi balatonfüredi világbajnokságon 10 kilométeren szintén aranyérmes holland Ferry Weertmant, az olaszok világbajnokát, Simone Ruffinit, illetve az összetett versenyben vezető másik itáliait, Federico Vanellit. Az elsőségért a 2014-es összetett vk-győztes brazil Allan do Carmóval vívott hatalmas csatát, végül a célfotó alapján Rasovszky javára ítéltek a bírók.


Fotó: MÚSZ

"Viszonylag nagy iramot úsztunk a táv több mint felén, ami nekem kedvezett, de így is nagyon sokan maradtunk az élmezőnyben a második öt kilométerre" - mondta Kristóf a viadalt követően a MÚSZ weboldalának. - "A hajrában is még vagy tízen haladtunk egymás mellett, azaz iszonyú szoros volt a verseny. Nagyon örülök ennek a sikernek, így van esélyem, hogy az összetettben az első három között végezzek."

Jelen állás szerint Rasovszky, aki ebben az évben megnyerte az összetett Európa-kupát, harmadikként várhatja a szombaton esedékes utolsó, hongkongi vk-versenyt. Bár ez volt a harmadik világkupasikere az idén, miután győzött júniusban Setubalban, majd augusztusban a kanadai Lac Meganticban is, arra csekély az esélye, hogy elsőként zárjon összetettben.

A kínai viadalon a nőknél Olasz Anna is ott volt a rajtnál, és végül 14. lett.

Eredmények

férfiak:
1. Rasovszky Kristóf 1:31:52.4 óra
2. Allan do Carmo (brazil) 1:31:52.4
3. Fernando Ponte (brazil) 1:31:54.9
nők:
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 1:37:29.2 óra
2. Arianna Bridi (olasz) 1:37:29.2
3. Vivane Jungblut (brazil) 1:37:30.8
...14. Olasz Anna 1:39:37.5

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook