Kiütéses siker Dabason

A férfi kézilabda NB I keddi játéknapján a listavezető Telekom Veszprém 39–21-re győzött az újonc Dabas otthonában.

http://hajraveszprem.hu/documents/cikkek/lead_kepek/2017/11/21/6508.jpg
Fotó: Vörös Dávid

Mérkőzéstükör (forrás: handballveszprem.hu)

Ljubomir Vranjes: Jó mérkőzést játszottunk, ahol Ilicet és Miklert leszámítva mindenki szerepelt. Azt szerettem volna, ha mindenki pályára lép. Voltak dolgok, amik jól működtek, voltak azonban olyanok, amik kevésbé. A Dabas nagyon keményen harcolt, és a szívüket kitették a pályára, ami nagyon tetszett. Azt gondolom, hogy ez a különbség a két csapat között, de a Dabas büszke lehet arra, ahogy ma harcolt.

Renato Sulic: Összességében úgy érzem, hogy jó meccset játszottunk, viszont az első félidő nem igazán úgy sikerült, ahogyan azt szerettük volna. Az a 12 kapott gól sok volt. A második félidőben aztán megmutattuk, hogyan is tudunk igazán játszani. Keményen összeállt a védekezésünk, ebből tudtunk indulni. A végeredményben látható, milyen különbség van a két csapat között. Ahogy a mester is elmondta, a Dabas büszke lehet a mai teljesítményére, különösen arra, hogy az első félidő végén csak 4 gól volt a két együttes között.

Tomori Győző: Én is úgy gondolom, hogy az első félidőben, ezen a kézilabda ünnepen jól teljesítettünk. Ennyien talán még sosem voltak Dabason az NB1-es fordulókon. Amit Vranjes mester és Renato elmondott az tény. Annak nagyon örültem, hogy az első félidőben tudtuk magunkat ilyen szinten tartani, és 12 gólig jutni a támadásban. Azt azért hozzá kell tenni, hogy Holló Balázs védései miatt nem volt nagyobb a két csapat közötti különbség az első félidőben, de nyilván az a sebesség különbség és az a fizikális különbség is kijött, ami a két csapat között van. Emelt fővel, büszkén jöhettünk le a pályáról, hiszen megtettük, ami elvárható volt a csapattól.

Bíró Balázs: Mindig egy ünnep, ha a Veszprém ellen léphet pályára az ember, szerencsére nekem ez nem először adatik meg. Az ember arra készül, hogy megpróbálja megnehezíteni a sztárok dolgát és próbál egy olyan játékot lerakni az asztalra, amivel az ellenfél is úgy érezheti, hogy tudott gyakorolni, és volt értelme ennek a mérkőzésnek. Szerettünk volna mi is gyakorolni dolgokat, olyan tempóban kézilabdázni, ami nekünk hasznos lehet a jövőben. Elsődleges szempont ilyenkor, hogy senki ne sérüljön meg, sem nálunk, sem pedig az ellenfélnél, hiszen nekik olyan feladatiak vannak, amik ennél a bajnoki meccsnél jóval távolabbra mutatnak. Ez a hangulat, ami ma uralkodott az Arénában néhányunk számára újdonság volt. Nyilvánvaló, hogy pár percet el is vitt a mérkőzésből, mire magunkhoz tértünk. Az a célunk, hogy minél több ilyen bajnokin hasonló hangulatot teremtsünk.

Dabas KC VSE - Telekom Veszprém 21:39 (12:16)

Hozzászólások

Név E-mail cím A képen látható számsor:
Hozzászólásommal elfogadom a hajraveszprem.hu szabályzatát.

A rovat további cikkei

Facebook